Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Sikerkönyvek nyomában - Beszélgetés Koncsol Lászlóval
28 SZEMTOL SZEMBEN Jenő regesztagyűjteménye alapján összeállíthatná valaki, s abban számos r. kát. egyháztörténeti anyagot találnánk, de erre a herkulesi feladatra már nem vállalkozhatok. A fent említett, terveim közt szereplő r. kát. vizitációs anyagot is én vagyok kénytelen tető alá hozni. „Nincs emberem”, mondta a bethesdai béna ember, és ezt mondom magam is. Ha a Megváltó segít, és bejutok a tóba, ahol életem egy icipicit meghosszabbodik, ezt az ügyet is sikerre viszem. Sok fontos plébániája van a régiónak, de vizitációk földolgozásához latinul tudó szakemberekre volna szükségünk. Úgy látszott, lesz egy kiváló munkatársam, de csöndben kilépett vállalkozásunkból. Megkaptam fénymásolatban a vásárúti plébánia Rudnay-féle vizitációs jegyzőkönyvét, amely Vörös József plébános könyveinek címjegyzékét is tartalmazza 337 tételben, 1830-ból. Ipolyi írta róla bő két évtizeddel később: „Az egyház sekrestyéje felett levő emeletes oratóriumban meglepőleg dús tartalmú könyvtárt nyitott fel előttünk az érdemes lelkész úr, mely gondja alatt müértőleg felállítva és lajstromozva, itt igen alkalmatos helyen, mint az egyház és plébánia könyvtára őriztetik...” (Csallóközi úti-képek, 48-49. 1.) Meg kellene keresnünk a régió ferences kolostorainak krónikáit, hogy kiadjuk őket. Talán majd valaki, aki utánam jön, és legalább olyan bolond lesz, mint én voltam, megteszi ezt. * A kutatások terén érvényesül-e valami közös szándék, és eredménnyel járnak-e ezek a kutatások?- Akik eddig hallgattak csábitó szavaimra, mint Ág Tibor, a nyitrai Horváth- Telekiné páros, Nagy Iván, Takács András, Vörös Ferenc, Liszka József, ők eredményesek voltak. Mérhetetlenül nagy eredmény az, hogy egy magyar nagytájról, amelynek az volt a hire, hogy zenés-táncos népművészete rég kihalt, kiderült, hogy népdalai és -táncai, éjjeliőr-kiáltásai és dudanótái nem enyésztek el a XX. század öregeivel a csallóközi temetőkben. Bartóktól Ág Tiboron, Szomjas-Schifferten át Takács Andrásig csupa-csupa kívülről jött ember, fonográfra és magnószalagra, majd papírra mentették őket. Vörös Ferenc már nagy névtani szintézisének első részével is magyar nemzeti tudományos rangra és hímévre jutott, Szomjas-Schiffert pedig a csallóközi virrasztó nóták (órakiáltások) új, szerzőileg ellenőrzött második kiadásával tárt a közösség elé, ez olyan középkori zenei reliktumanyag, amely önmagában is szenzáció. Hatalmas csallóközi népzenei anyaga hidat képez Bartók és Ág Tiborék gyűjtése között, s az ő hídja igen erős. A sorozaton kívül is jelentek meg népzenei anyagok; Nagy Iván Balóny, Ág, a győri Barsi Ernő és szerénységem Diósförgepatony dalait gyűjtötte egy-egy könyvbe. Egy szó mint száz, kiderült, hogy él még a csallóközi néptánc és népzene. * * Milyen a visszhangja az ilyen jellegű kiadványoknak? Az sem mellékes, hogy a könyvterjesztés, beleértve a bolti árusítást is, milyen sikerrel teríti ezeket a műveket, s vannak-e részetekről elvárások a terjesztővel szemben? — A kérdés második felével kezdem. A terjesztés ebben a félig elsorvadt
