Irodalmi Szemle, 2009

2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Aich Péter: Utazás (novella)

Utazás

67

dczni, amit látott, s idáig mégsem vett észre, utalásokat, amelyeknek nem tulajdonított különösebb fontosságot, bár néha úgy rémlett, azt látja, ami nem is volt. Szerzett egy távcsövet, azzal még közelebb hozhatja a távoli mozzanatokat, az ehhez tartozó körülményeket, kedve szerint tanulmányozhatja minden összetevőjét és részletét, netán az összefüggéseket is észreveszi majd. Mikor belső nyugtalansága elviselhetetlenné vált, mert minden beilleszkedési igyekezete ellenére fittyet hánytak neki, semmibe vették, vagy éppenséggel úgy vélte, hogy azt teszik, mert hogy dilisnek tartják meg így, s ez a képzete az évek során csak súlyosbodott, elővette távcsövét, és a kilátást kémlelte maga mögött, hátha fölfedezi, miért fütyülnek rá, talán megfejti okát, a történelem lényegét, megtalálja a fordulópontot, amiért magára maradt, az utat, amelyre nem ment, de esetleg mennie kellett volna, arról nem is beszélve, hogy végül jó úton is járhat, csak éppen túl messzi még minden, de erre gondolni sem mert. Mert hiszen hol keresse, ha nem hátul, a hibás láncszemet, az már tényleg eszébe sem jutott, hogy esetleg másutt is lehetnek elásott okok, rejtjelezett megoldások, kifürkészhetetlen elgondolások, kincsre utaló jelek. Előtte ezek a furcsa káprázatok, amelyeket mintha ismerne, de nem emlékezett, honnan, mert tulajdonképpen hátul, de visszapillantva ez mégis más.

Fokozatosan kiderült, hogy sok minden nem stimmel, azaz nem úgy alakult, ahogy elképzelte vagy kívánta volna, ami természetesen még nem kell hogy foltétien oka legyen az elégedetlenségnek, mert hát valami más is jó lehet, olyan, amiről nem tudott, vagy amit nem képzelt el, a váratlan boldogság úgyis szebb és mélyrehatóbb, vigasztalódott, a nagy vágyak teljesülése után többnyire ür marad, süket, légüres tér, de sajnos nem ez történt, azaz nem teljesült semmi, csak az a légüres tér lett, félrement valami, gondolta, elmaradt a visszhang, kiüresedett a vágy, ha ugyan volt, már ebben is kételkedett, holott eleinte más reményekkel hitegette magát, ez úgy halványan fölsejlett benne, talán megtévesztette ez a légüres tér, megrontotta, mint egy ragályos betegség, s társa, aki magánzárkába vonult előle, el ne kapja ő is a ronda kórt, úgy tett, mintha nem miatta lett volna mindez. Mit kezdjen most vele, gondolta akkor szomorúan, mert fagyos volt az a zárka, közönséges mélyhűtő ajtó és ablak nélkül, társa normális hőmérséklete alászállt, talán menedéknek hitte, Orfeusz alászállásának tűnt ugyan, vagy annak próbálta álcázni, de nem annak bizonyult, egyáltalán nem annak, ellenkezőleg, sarki fagy uralta, jégkockák között élt, és az elviselhetetlen volt számára, nem vagyok jégtörő, mondogatta, a jéghegyek meglékelik lelkcmet. Megpróbálta rávenni, nézzen visz- sza, hátha fölpezsdíil, hátha földerül, hátha fölidéz valamit, amitől váratlan látogatóba jön hozzá a mosoly, kitör a jégburok alól, de valahogy nem sikerült, dehogy a káprázatok, elásott hullák voltak azok már a pincéjében, egy mosoly, egy közönséges mosoly, ha akadt volna, de még az sem, előre kell nézni, mert orra buksz, megbotlasz saját lábadban, ez volt az egyetlen reakció, na és, mondta, ha önmagamba gabalyodok, itt vagy te, hogy kigabalyits, ha mcghasonlasz, válaszolta, hogyan gabalyítsalak ki, egyébként is más gondom van, annyi-annyi problémám, ügyes-bajos dolgom, rengeteg a munkám, nincs erre idő, előre kell nézni, előre, hívnak a kötelességek. Persze, előre, csakis előre, közérdek ez, aki másfelé is tekint, egoista, mert saját érdekei nyomában jár.

De vajon mit láthat e kilátástalan zárkából, gondolta, s tudomásul kellett vennie, hogy elöl, hiába igyekezne, hiába kémleli a láthatárt, mégis csak köd van, s az egyre sü-