Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Kozsár Zsuzsanna: Menekülés (2) (Agyban, Liliom a csónakban, Titkok, Lancelot meghökken, Mint egy kutya, Leszámolás, Tiszta tó, A grál, Avalon)
42 Kozsár Zsuzsanna rekasztal legfőbb lovagjával, Artus királlyal, akit imád a nép, dicsőítenek a lovagok, mert nem tudja senki, hogy a saját húgát becstelenitette meg, a fiával, közös gyerekükkel meg nem törődött sosem, az se érdekelte, él-e, hal-e. Modred higgadtan vívott, apja iránt érzett gyűlölete nem tette indulatossá vagy hevessé, inkább módszeresebbé, ügyesebbé, cselesebbé, Artus alig győzte hárítani a vágásokat, és érezte, fárad, egyre kevésbé bírja visszatartani az ólálkodó halált. De nem is akarja tán útját állni a sorsnak, elveszített már úgyis mindent, testvéreit sosem ismerte, csak iszonyatos húgát, akitől rettegett, fiától undorodott, és a végsőkig bízott benne, hogy nem az ő vére mégsem, Ginevra megcsalta őt, a reménység magzata pedig holtan jött a világra. Nem számított már semmi, a kerekasztal sem, az ország sem, Merlin sem, legyen inkább vége, úgysincs ereje újrakezdeni. Elbizonytalanodott, Modred észrevette, szúrt. Olyan jellegzetes volt az a szúrás, ilyennel még Artus nem találkozott egyetlen ellenfelénél sem, csak ő maga, ő tudta ezt a trükkös, kivédhetetlen mozdulatot. Mégis a fia, vér a véréből, villant belé, mielőtt összerogyott.- Isten veled, apám! - mondta Modred, és nevetett. * * * Ginevrát a kolostor kertjében kapta el, a királyné sikoltott, mikor eléugrott a sövény mögül, de hisz sikoltozhatott, amennyit akart, az apácák szétszaladtak rég, az isten meg úgyse védené meg ezt a házasságtörőt.- Ne visongj, kurva! - ordított rá. - Vagyok olyan jó, mint Lancelot, nem lesz rossz dolgod, ne félj. Régen tervezem már, hogy leteperjem az apám szukáját, úgyse menekülsz, jobb, ha nem sokat mocorogsz, mert különben még meg is verlek. Ginevra félelemtől kitágult szemmel fogadta őt magába, moccanni sem mert, sóhajtani sem, pedig jobban fájt az erőszak a szülésnél is, jobban annál is, hogy elvesztette Lancelotot, hogy kislányát sem láthatta meg, mindennél jobban fájt ez a nyers férfierő és a gyűlölet, amely Modred minden mozdulatát átjárta. Fájt és izgató volt, félelmetesen jó, és olyan gyönyörbe torkollt a rettegés, hogy Ginevra elvesztette az eszméletét. Modred elvégezte a dolgát, és ott hagyta őt a földön, tépett, sáros ruhájában. * * * Lancelotot sokáig kereste, szívósan, mint egy kopó, de végül megtalálta. Maga sem tudta, miért akar leszámolni vele is, de érezte, meg kell tennie, ez még kötelessége, ez még akadályozza őt abban, hogy nyugodt szívvel ülhessen a trónon. Gyerekjáték volt elbánni vele, a lovag figyelmetlen volt, nyúzott is a sok meneküléstől, olyan gyengén vivott, mintha nem az élete lenne a tét, mint egy nyomorult kezdő, aki most áll először szemben egy férfival. Modred nem győzelmet érzett, mikor a halálos csapást rámérte, hanem csömört, ilyen silány hát a kerekasztal dicső lovagja, a nők bálványa, Lancelot. Kár volt a kardját bemocskolni vele, ezzel a féreggel.
