Irodalmi Szemle, 2009
2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Duba Gyula: Az utolsó nyár (regényrészlet)
Az utolsó nyár 19 kebben mozog, mint az öregek. S Emi már az ebédet várja, amikor majd számos szó, hiányos, ám sokatmondó beszéd hangzik el a múltról, a régi világról és a háborúról. Már többször hallotta a boszniai történeteket, de mindig várja ismét, Szalai sógorban is azt szereti legjobban, hogy mindig a háborúról, a kozákokról meg a fogságáról mesél... A hátsóházban, az ablakok közelében az asztalt faragott fapadok övezik, körülötte ülnek a vendégek meg öregattya és Emi apja. Az asztallal szemben két púpos ágy a fal mellett, előttük székek, itt ül Emi és Dezsi, öregmama és Emi anyja felszolgálják az ebédet. Dezsi bámész, ő nyugodtabb, de Érni alig várja a beszélgetést. Amikor apja kisüstit, tavalyi törkölypálinkát tölt a stampedlikba, Emi már tudja, hogy elérkezett az idő, amikor visszatér a múlt, egyszerű és rövid kijelentő mondatok megjelenítik a régi időket, bakák harcát a szerb komitácsikkal. Súlyos higgadt szavak szólnak pusztulásról és halálról, ami az öregek ajkáról olyan egyszerűen és természetesen hangzik, mintha disznóölésről vagy a levesben főtt kövér tyúk levágásáról szólnának. Elhangzik a kérdés s rá a válasz, az első stampedli után, mint régi idők furcsa ünnepe, az emlékezés sajátos és egyszerű misztériuma. A kérdés szinte mindig ugyanaz s a válasz is rá, az idő megidézése mégis mindig újszerűvé teszi, ünnepivé avatja.- Emlékszel, Joskó, ahogy vót... az emberre kajátottam, hogy „haltverda”, a komitácsi meg már lőtt is, és te elestél... nem várt másik kajá tást a beste...- Forró ütést éreztem az arcomban... mintha tüzes vas lenne - mondja öregattya -, kiszállt belőlem minden erő... csak a bénaságot éreztem aztán elestem...- Én lőttem aztán... és az szerb meghalt... de akkor má későn vót. Emi tudja, hogy a „haltverda” az őrszem kiáltása, Halt, verda?!, Állj, ki vagy?! És ha a közeledő nem áll meg, az őrszem még egyszer kiált: Állj, vagy lövök!, de hát akkor a komitácsi nem állt meg, csak lőtt, aztán meghalt... Korábbi elbeszélésekből azt is tudja Emi, hogy nagy csetepaté keletkezett s egyszer János bácsi azt is mondta: lesből lőttek, de mi is adtunk nekik, a falujuk meg leégett...- Később meg a fogságukba estem... - folytatta János bácsi nem mesélve, inkább magyarázva de nem tudták, hogy én is ott voltam és lőttem, ha megtudják, engem is agyon lőnek... De nem tudták, hát... megértettük egymást, mert ők is szlávok... hasonló a nyelvük, szerencsém vót... azt mondták, ha magyar lennél, megölünk, de hát szláv testvér vagy...!- A Józsi nevére írtam neked tábori lapokat - emlékezett Marka néni -, olyan hírek jöttek vót, hogy eltűntél... hogy fogságba estél, akkor imádkoztam sokat... jóisten megsegített, meghallgatott...- Bekerítettük az komitácsi falut, kiszabadítottunk... de az falu leégett, meghaltak ott sokan... az jó isten engem is meghallgatott - magyarázta öregattya -, be- tokosodott az komitácsi golyó mondta főorvos úr... életében ellesz vele...! Nem vehetem ki, nagyon az gerinc közelében van, ha kivenném... nagyobb baj lehetne... így mondta az főorvos úr, csak hát bicegek... meg érzem, ha rossz az időjárás...
