Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Pomogáts Béla: Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? (esszé)
10 Pomogáts Béla teiben. Kovács Kálmán a debreceni egyetem tudós tanára volt, Gyulai Pál kritikai tevékenységéről írt alapos monográfiát, és a hatvanas években az újvidéki egyetem magyar tanszékének vendégtanáraként vállalt küldetést. Sándor László a két világháború között a kolozsvári Korunk csehszlovákiai kiadóhivatalában, 1945 után a kárpátaljai könyvkiadóban, majd a területi rádióban dolgozott, 1962-ben költözött Budapestre, könyvkiadóknál, majd a szovjet kultúrát népszerűsítő Gorkij Könyvtárban tevékenykedett. Az írószövetségi ankét részletesebb ismertetése igen hosszadalmas volna, ezért most csak Czine Mihály és E. Fehér Pál előadására hivatkozom. Czine igen hitelesen beszélt arról, hogy milyen személyes indítékok nyomán kezdett foglalkozni az erdélyi irodalommal, és hogy miért gondolta úgy, miszerint az 1945 utáni korszak tanulmányozása egyelőre megoldhatatlan feladatot jelent. „1945-nél megálltam. Úgy láttam, hogy nemigen lehet jó reménnyel folytatni sok ok miatt. Olyan dolgok sötétlettek fel - ezek már a külső állapotokból következők voltak - mint Szabédinak a halála, amiről a magyar sajtóban sehol nem jelent meg semmi; az egyetem beolvasztása, amit nálunk nemigen volt illedelmes dolog tudomásul venni; a »Gondos atyafíság« egyre süllyedő vonala - az első kötet ragyogó volt, a második gyöngébb, a harmadik már gyönge; Sütő évről évre ismétlődő hallgatása; 30 kilométeres körzet a látogatók számára; a Korunk vonalának az összeszűkülése, amiről megint nem nagyon tudtunk tudomást venni, mert nem akartunk. Ezt kiegészítette, hogy itthon még nemigen közölték az olyan írásokat, amelyek a szomszédos országok irodalmát legalább erkölcsileg érezték jelentősnek és nagynak, pedig akkor már elkezdődött valami kedvező mozgás Romániában, a romániai magyar irodalomban is.” A szlovákiai magyar irodalomról, mint láttuk, E. Fehér Pál beszélt, ennek során elismeréssel szólott ennek az irodalomnak az akkori értékeiről, például Fábry Zoltán munkásságáról vagy Dobos László Földönfutók című regényéről, ugyanakkor (jogosan) azt is megemlítette, hogy a magyarországi sajtó rendre szó nélkül hagyja a szlovákiai magyar irodalom eredményeit, például Dobos László regényéről (akkor még) sem a Népszabadság, sem az irodalmi folyóiratok: a Kortárs, az Új írás és az Élet és Irodalom nem közölt ismertetést. A beszámoló érdeméül kell betudnunk, hogy szóvá tette a kedvezőtlen fejleményeket is, így azt, hogy a Szlovák írószövetség évek óta következetesen megakadályozza Fábry állami díjjal való kitüntetését. Ugyancsak szóvá tette az akkori szlovák sajtóban olvasható magyarellenes nacionalista írásokat: „Ma nem egy olyan cikk olvasható a szlovák irodalmi és kulturális lapok hasábjain, amelyek a legszélsőségesebb nacionalizmus hangján voltaképpen igazolni akarják az 1945-1948 közötti időket. Itt több nevet és cikket, tanulmányt lehetne és kellene is említeni; ez már olyan kérdés, amelyik nem szlovák vagy magyar ügy - ez voltaképpen Közép-Európa ügye és persze azoknak az ügye, akiknek a bőre forog kockán.” Végül is meg lehet állapítani, hogy az írószövetségi vita általánosságban az elvszerü tisztázás jegyében próbálta bemutatni a kisebbségi körülmények között
