Irodalmi Szemle, 2009
2009/1 - 90 ÉVE HALT MEG A MAGYAR KÖLTÉSZET ÓRIÁSA - Pomogáts Béla: Kettős kötődésben Hová tartoznak a kisebbségi magyar irodalmak? (esszé)
Kettős kötődésben II tevékenykedő magyar irodalmakat és a velük történő kapcsolatfelvétel nehézségeit. Darvas József már idézett bevezetője a „közös felelősség” (vagyis a magyarországi és a szomszédországi politika közös felelősségének) elvét rögzítette, és ennek a követelménynek az érvényesítése révén különböztette meg a szomszédos országokban tapasztalható kisebbségpolitikai és kulturális politikai kurzusokat. „A mi álláspontunk ez (tudniillik a közös felelősség elvének érvényesítése) - a jugoszlá- voknál elég természetesen fogadják, talán a csehszlovákiai folyamatok is abba az irányba haladnak, hogy ott is természetessé válik ennek az elvi álláspontnak a vállalása. A legnehezebb a románokkal: ők ezt a közös felelősséget a be nem avatkozás elve alapján elutasítják. Ez nem jelenti azt, hogy feladjuk az elvi álláspontunkat.” Persze azt ö is jól tudta, hogy a „kettős felelősség” elvének érvényre juttatása nem lesz könnyű feladat. Az eszmecsere lezárása során mondotta a következőket: „Nagyon bonyolult dologról van szó. A múltkor elmondtam, hogy kint voltam Romániában és ott az írószövetség elnökével, Zaharia Stancuval beszéltem erről a problémáról. Meg kell mondanom, nagyon nyílt és nagyon őszinte beszélgetés volt. Különböző konkrét javaslatokat tettem; az elvi javaslat az volt, amit itt megfogalmaztunk: közös felelősség ezért az irodalomért, kettős kötöttség, stb. stb. O lényegében - és nem a maga fejétől - finoman, különböző érvelésekkel, majdnem minden konkrét javaslatomat, egyelőre legalábbis, elutasította. Nagyon keveset fogadott el belőle, úgyhogy a végén már odáig ment a vita, hogy föltettem neki a kérdést: nem tartja-e furcsának azt, hogy amikről mi beszélgettünk és amikről kiderült, hogy egyelőre legalábbis nem megy, az a két világháború között a fasiszta Horthy-Magyarország és a királyi Románia között egészen természetes volt?... Hát legyen szabad a két ország íróinak a közeledése! Minden fakszni nélkül ülhessenek föl a vonatra és utazhassanak el! A két világháború között ez egészen természetes volt. Ha egy erdélyi magyar író úgy érzi, hogy helyesebb itt kiadni a könyvét - ahogyan Tamásinak megjelentek a könyvei és azután megjelentek ott is -, az legyen természetes! Legyen természetes az, hogy mi odamegyünk és irodalmi esteket tartunk magyarlakta városokban, mint ahogyan a románlakta területeken ők is tartanak. És egy csomó javaslatot mondtam még, a végén ő azt mondta, hogy hát történelmileg úgy alakult a dolog, hogy nemzeti keretek között épül a szocializmus, ilyen gondunk nemcsak nekünk, magyaroknak van, hanem nekik, románoknak is, mert a Szovjetunióban például én nem tudom, hány román nyelvű ember él, akiket moldovánoknak neveznek, de azoknak a nyelve román, és mi lenne akkor, hogyha ők otthon Romániában ezt a kérdést fölvetnék?... Én azt mondtam neki, hogy én egyszerűen nem tudom elhinni, Stancu elvtárs, hogy magát, mint a Román írók Szövetségének elnökét ne izgatná az, hogy mi van ezekkel a moldovánokkal? Erre nem mondott semmit, én mondtam, hogy itt az irodalomnak és az íróknak megvan egy olyan jófajta felelőtlenségi lehetőségük, hogy fogalmazzanak meg kérdéseket józanul és okosan, amiket a politikának előbb-utóbb úgyis meg kell fogalmazni és napirendre kell tűzni.”
