Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Szitár Katalin: Az éber lét útján a vershez (tanulmány)
58 Szitár Katalin alapját: a „zsongást” - azt a zengést, zengő hangot, amely a levelező megszólalás forrását képezi: „hát hallgatok, míg zsong körém felállván / sok hűvös érintésű büszke páfrány”. A hitves hangja belül (az álomban), a páfrány hangja kívül. Mindkettő tagolatlan hang: a belső álombéli érzéklet, a második pedig „zsongás”, jelentéssel egyelőre nem bíró (jelentést megelőző, megelőlegező) hangadás. A hitves alakjában testet öltő hitet tehát a hangok teremtik újjá, melyeknek tagolt versszöveggé alakulása egy meghatározatlan, jelentéssé (morfémává, lexémává, szintagmává, mondattá, közleménnyé) még nem vált, nem gramma- tikalizálódott hanghatás révén indul meg. A páfrányok zsongása nem is a(z ábrázolt) versbeszéd, hanem a versszöveg /rácának kiindulópontja. Miért épp a páfrány a hangadás alanya? Erre a versbeli szó hangalaki szemantikáját figyelembe véve kereshetünk választ. Ugyanis nem (kizárólag) a szó jelentettjét szükséges szem előtt tartanunk — a „páfrány” szó is zeng, hangot ad, méghozzá a versszöveg egyik „hangját”. Demonstrálja önnön hangzását, hangformáját, melynek saját jelentése van, s az nem egyezik meg a jelölettel. A páfrány szó szláv eredetű, a nanpaT (big.), práprot (szín.), papradie, paprad (szik.), nanopoTb (or.) megfelelő alakokhoz köthető történetileg, ugyanebben a jelentésben.14 Az orosz nanopomb alak eredetét kutatva az óind párnám alakra találunk, melynek jelentése ’szárny, toll’.15 A „páfrány” szónak a ’szárny ’jelentéssel való összefüggése arra mutathat, hogy a párfányok zsongása motivikus szemantikája szerint megfelelhet annak a (Radnóti költészetében nem ritka) képnek, amely a látható, hallható, érzékelhető világ transzcendens bizonyítékát vagy megalapozását keresi, s amely az ég(bolt) valamilyen jelensége révén szokott metaforikus megjelenéshez jutni. Legismertebb példája a „Nagy szárnyadat borítsd ránk, virrasztó éji felleg”. Ha a „számy”-motívumnak ezt a költői jelentését is figyelembe vesszük, a címadó kifejezés - „nem tudhatom” - azt az értelmet veheti fel: az emberi tudás (ráció? intellektus?) számára nem adott a jelenségvilág értelme, jelentése („e tájék mit jelent”). A jelentés: feladott, jelen van a világ dologi formáiban, de kibontásra szórni. A Nem tudhatom című versben az éji felleg „virrasztó” tulajdonsága képviseli azt a jelenlétmódot, amely a Levél a hitveshez című versben „éber lét”-ként jelenik meg. Az utóbbi inkább az emberi jelenlétre vonatkozik, míg az előbbi nyilvánvalóan a szakrális cselekvést invokálja, ám mindkettő a lét megőrzésére irányul. Még néhány példán, az 1944-ből származó versek részleteivel illusztrálva foglalkozunk a fenti jelentéssel: „Zsivajgó pálmafán / ülnék legszívesebben, / didergő földe testben / kuporgó égi lélek” (Zsivajgópálmafán); „Majd hirtelenül to- valebben / nagy szárnyakon úszik az álomi táj; / sodródik a felleges égen ijedten / egy félelemüzte madár,” (Alomi táj). A „páfrány”-motívum (melynek talán variánsa a „pálma”) annak a - jelenségvilágon túli - elvnek az egyik szimbóluma lehet, amely a világ mint a lét igazolásának megjelenítéséhez vezet Radnóti költészetében. A „páfrány”, mint láttuk, lényegében „számy”-at jelent, vagy annak egy motivikus variánsa, amely el- vagy
