Irodalmi Szemle, 2009

2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Szitár Katalin: Az éber lét útján a vershez (tanulmány)

Az éber lét útján a vershez

59

felemeli a világot annak esendő és pusztulásra ítélt létezéséből úgy, hogy megalkotja a dologi létezők szellemi formáját, az embert pedig rendeltetése, világban létének értelme szerint ismeri fel.

(Abda, 2009. szeptember 25-27.)

JEGYZETEK

1 Ortutay Gyula bevezetője a Bori noteszhez. In Radnóti Miklós: Bori notesz. Magyar Helikon, 1970. 10.

2 Berzsenyit épp klasszikus formavilága okán vállalja Radnóti, pontosabban azért, mert ebben látja a korabeli „modem”, azaz romantikus nyelvet kialakító erőt: „A forma ihlete pedig sajátos nyelvet teremt, mely hordozni képes a költői képzelet teljes gátlástalanságát, és az expresszionista képalkotás oly bőségét, melyre még nem volt példa költészetünkben.” (Radnóti Miklós: Berzsenyi Dánielről. In Radnóti Miklós összegyűjtött prózai írásai. Szerk., utószó és jegyzetek Ferencz Győző. Osiris, Bp. 2007. 348.) Úgy tűnik, a rendigény és a szenvedély egysége magának Radnótinak is alkati jellemzője volt: „a szép rend és az erős szenvedély embere volt” - írta róla Ortutay Gyula (Ortutay Gyula: Radnóti Miklós otthona. In Erőltetett menet. In memoriam Radnóti Miklós. Vál., szerk. Réz Pál, Nap Kiadó, 1999. 159.); „Kisfiúsán tudott gyűlölni is, meg szeretni is.” — ezt pedig Vas István írta róla (Vas István: Folyamatos jelen. Beszélgetés Réz Pállal. In I.m. 166.)

3 Ha körültekintően szeretnénk eljárni e kérdés tisztázásában, ismét a Berzsenyi-tanulmány szövegéhez kell fordulnunk. Berzsenyiben (1936-ban!) Radnóti a lét fenyegetettsége ellenére reménykedőt látta: „Állandóan a halál közelében él, mégis örök reménykedő.” (I.m. 347.) Szó sincs róla, hogy valamiféle - Radnóti sorsára vonatkoztatható - jóslatot olvasnánk ki a megállapításból. Sokkal inkább arra mutathat, hogy a „halál közelében élés” a konkrét történelmi esemény(ek)től független alaptapasztalat, s Radnóti ekként is kezelte, ezzel mintegy valóban megelőzve - vagy inkább egy előzetes tapasztalati struktúrába helyezve - a második világháború élményét.

4 Radnótinak egy Tibullus-versfordítására hivatkozunk, a Detestatio belli címűre.

5 Lesznai Anna - Nyugatban megjelent recenziójában - „ébredéseként, „megemberese- désként” jelölte ezt a létállapotot, s talán nem tévedünk, ha az „éber lét” jelentésének egyik fontos forrását látjuk megfogalmazásában: „Nemcsak az a rokonság lett mélyebb és forróbb, amely egybeolvasztja őt a természettel, hanem megemberesedett. Többet és szebbet fiatal költőről alig lehet mondani, mert visszatérhetni a természet alsó világába: varázslat; de magunkkal ragadni a természetet az emberi lélek szintjére: győzelem. (...) A félöntudat mámora és önfeladása ma vonzóbb, mint valaha, ma, amikor tehetetlen kiskorúságba taszít vissza a sorsunk. Gyerekek és rabszolgák sok álmot kívánnak. De Radnóti versein rendesen az ébredés válik úrrá. Költő talán éppen az, tiki módfelett ragaszkodik álmához, de mégis éberré tudja költeni magát; éberebbé az átlagember ébrenléténél.” (Lesznai Anna: Meredek út. In Nyugat 1939. 2. sz.)

6 A Hetedik eclogáhan az álom „szabadító”, mely a képzeletet szabadítja fel, átlépve a határokat a halál és az élet, a fogolytábor és az otthon idillje között: „Látod-e drága, a képzelet itt, az is így szabadul csak, / megtöretett testüket az álom, a szép szabadító / oldja fel és a fogolytábor hazaindul ilyenkor.”

7 Faragó Kornéliának a konferencián elhangzott előadására (A teoretikus érzékek térideje) utalunk, melyben az írás forrásaként a szerző a másik jelenlétének aktuális érzékelhetetlenségét jelölte meg. Az írás, világos, a hiányállapot reflexiójából vagy reprezentációjából jött létre. Amennyiben az ezt a tényt megjelenítő szöveg státusára is megkísérlünk rákérdezni, azt figyelhetjük meg, hogy az írás önmaga - mint szöveg és mint műalkotás: a versszöveget létrehozó tevékenység - már oly módon , jelzi” a hiányt, hogy jeleket kapcsol ahhoz, pontosabban nyelvet hoz létre abból, melynek révén egy másik, új valóságot is létrehoz: a verset - a pusztuló világgal szemben. Az élet „semmijét” a versalkotó „teremtő” tevékenység gyökerévé alakítja át: létet alkot a világhiányból.