Irodalmi Szemle, 2009

2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag... (elbeszélés)

Fénylő csillag, sötét csillag

37

A második - Kelemen - rövid életpályát tudhatott magának. Kilencvenhatban az első nagy „heroinhullás” vitte el...

A harmadikat - Dzsenifert - egy „...kellő időben fel nem ismert...” afrikai eredetű nemi betegség.

Kristóf negyedikként látta meg az ámyékvilágot. Kijárta a nyolc osztályt, a szakképzőt is: gépszerelő-karbantartó oklevelet szerzett. A vizsgamunka után a hajdan nagynevű textilgyár géplakatost keresett: Kristóf beérte a minimálbérrel, s rögtön fölvették.

A család - két aktív keresővel - sáskaföld középosztályába ugrott.

Húgainak: a bronzbőrű, hollóhajú Hajnalkának és a mézszín bőrű, gesztenye- barna hajú Teréznek megadatott a lehetőség, hogy kijárják az általános iskolát. A remek zenei hallású, szép hangú, a zongorához különös tehetséget mutató Lakatos Hajnalka sikeresen felvételizett a kétezer éves város híres művészeti gimnáziumába!

A „dolgok” helyükre kerültek, néhány nyugodt év telt el.

dhukha

„Lukács fürdő!” így nevezték a pesti szerelők az összeépült öltözőt, s a zuhanyzót: koszlott szürke járólapok, a hulló vakolaton salétromvirág, kunkorodó olajfesték, a padok deszkái felfeszegetve a rozsdálló vázakról; koszos műbőrdarabokkal elválasztott „ruhásszekrény”. Mindent ellepett a csillogó müszálpihe.

Lakatos Kristóf, a prüszkölés után, belekezdett az átöltözés rituáléjába. A szokott mozdulatsor elakadt, amikor a felaggatott bolyhos munkaruhák túl felén meglátta Krizmanicsot és Korsóst kókadozni. Utcai ruhában, keseredett ábrázattal üldögéltek: hat óra előtt öt perccel! Ami - ismerve az öreg szakik pedantériáját - szentségtörésnek tűnt. Megdörzsölte a szemét.- Mi a szitu, Pista bátyám? Újabb leállás a kikészítőben?

Az olajbama bőrű Korsós felhúzta tokmányorrát, sötét szemei megvillantak; sebhelyes kezével sóhajtozva lesöpört néhány szöszt a hajáról, s ennyit mondott:- Az lesz kölök. De hírlik: végleg!- Hétre gyűlést hívott össze a nagysasszony. Nem szóltak? Jobb lesz, ha visz- szaöltözöl - mondta „krobótos” akcentusával a köpcös Krizmanics.

A szebb napokat látott fonoda nagycsarnokában álltak. Az olajszagú, epeszínre festett gépsorok között várakozott a vezetőség is. A tulajdonos: Burán Elvira; a menedzsmenttől: Goldberger Pál; s Tamóczi Éva, a főmémöknő. Előttük a közelmúltban felvett művezető, Walter Zoltán magasodott. Zöldesszürke szemei közönyösen bámultak az ív papírba. Arca - nem tudni: a kényelmetlen helyzet okán, vagy a nyáron is „megtartott” természetes bőrszín miatt - sápadt.

„Herr Walter” - így hívták a melósok a háta mögött. Korábban multivállalatnál dolgozott gyártásfejlesztőként. Az ezredforduló után városukba beköszöntött a világcégek keletre vonulásának cunamija. Nem maradt sok választása: ezt az