Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag... (elbeszélés)
38 Vasi Szabó János állást meg kellett becsülni. Szigorú müszakvezető volt, a germán cégnél megszokott munkakultúra híve. Ha nem tetszett a kolléga viselkedése: a szemébe mondta. Nem lehetett sokkal idősebb Kristófnál. Farmeringjének hajtókájáról nem került le a piros-fehér sávos jelvény... Ráosztották a hálátlan feladatot: felolvasni az évszázados-patinás gyár csődbe jutását; a megmaradt félszáz textiles utcára kerülését. Lakatos pillanatra úgy érezte: tévében látja mindezt, s a távkapcsolóval bármikor csatornát válthat, kimerevítheti a képet; baloldalt a „fejesek”: két molett, középkorú asszony, szürke uniszex kosztümben, közömbös arccal; a hórihorgas, kopaszodó férfi fekete öltönyében. Átellenben javarészt nyugdíj előtt álló visszeres lábú, ősz hajú, vaskos nők, kérges kezű, ráncos ábrázatú, véreres szemű férfiak. A korábban „tündöklő” nagyvállalat büszke proletárjainak maradéka. Szemeikbe nem a szállongó pihe csalt kövér könnycseppeket. Egy életforma végét jelentette a keserű pillanat. Lakatos Kristófot materiálisabb emóció ragadta vissza a valóságba: oda a biztos kereset! „Mi lesz, ha anyának is megszűnik a munkahelye? Mi lesz a Hajnalka tanulmányaival? S Terivel? Az a kis bula már most egy bombázó! Az erotikus kisugárzással a bekötőút pillangója lesz, kívánatos friss hús az autós szexért rajongó városiaknak. A végtelenszer ismétlődő történet: a hamvas driád testet felemésztő életmód; marad alkoholtól, drogoktól, lassan pusztító betegségektől kiégett szajha. Ha előbb utol nem éri Dzsenifer sorsa...” Lelkében fájdalmasan harsant: „Nem! Ez nem történhet meg!” A gyűlés után - a „volt” munkatársak - a gyárral szemközti lapos tetejű talponálló felé vették az irányt. Goldbergeren kívül az összes férfi eljött, sőt néhány megtört lelkű, ködös pillantású kolléganő is csatlakozott. Walter fejjel kimagaslott a poharakat szorongató komor társaságból. Az e- gyütt munkálkodást köszönő szavai után elkeseredett ivászat kezdődött. Lakatos nem maradt sokáig. A húgainak megígérte, hogy délután bebuszoznak a Fő térre, megnézik a dzsesszfesztivált. A kijárat felé sompolyogva Zoltánba ütközött. Mindig tisztelte a „kisfőnököt”, nem hiányoztak sajnálkozó szavai. Neki nem lesz gond állást találni! A kevés alkoholtól, a gyűlendő haragtól végig sem gondolta: keményen belenézett a hidegzöld szemekbe. A férfi kitalálta a gondolatait:- Ne keseredj el, Kristóf! Jó szakmád van! Szorgalmas vagy, s ami a lényeg: fiatal! Nézd meg őket! - fejével a söntéspult előtt összeborulva mozgalmi nótákat éneklő dereshalántékúak felé biccentett. - Nem kellenek már senkinek!...- Igaza van, főnök! De a nyugdíjig kihúzzák valahogy!- Ne főnöközz! Tegezz nyugodtan! A búcsúbulit a nagyasszony fizeti: ne fogd vissza magad!
