Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Emlékezések, számadások... Fónod Zoltán beszélgetése Pomogáts Béla irodalomtudóssal
Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal 31 * Roger Vail land írja valahol, „írónak lenni szinte annyit jelent, mint kettős életet élni; vagy, ha úgy tetszik, két életet élni egyetlenegyben „ Sok életed" ellenére hadd kérdezzem meg azt is, elégedett vagy-e önmagaddal, mi a véleményed pályatársaidról? Egyáltán, hogyan érzed magad a világban, melyben élsz, és milyen tervek foglalkoztatnak?- Sajnos, nem érzem magam olyan jól a világban, mint, mondjuk, öt esztendővel korábban, amikor a hetvenedik születésnapomat ünnepeltem. Féltem a hazámat: nyugtalanít a mindent elöntő rémes korrupció, amivel naponta találkozom, rossz sejtelmeim vannak annak a „hideg” polgárháborúnak a következményei miatt, amelyet naponta tapasztalok, nem értem az ország gazdasági hanyatlásának körülményeit, és naponta tapasztalom, hogy a magyar értelmiség belső szolidaritása, amely két évtizede még történelemformáló erő volt, teljességgel szétesett. Mintha mindenki visszahúzódna a privát élet barlangjaiba, és mintha mindenkit csakis a pénzszerzés érdekelne: az, hogy milyen jövedelmekhez lehet jutni, és ezért milyen szolgálatokat kell tenni a hatalom jelenlegi vagy jövendő urainak. Magyar- ország ma - szellemi, erkölcsi, nemzeti értelemben - nem ugyanaz, mint tíz, húsz, harminc évvel ezelőtt. Szomorúan gondolok arra, hogy ha élne, mit gondolna erről Ady Endre, Babits Mihály, Illyés Gyula, Németh László, Fábry Zoltán és Nagy László. A nemzetre leselkedő veszélyeket ma elsősorban nem a szlovák vagy a román nacionalizmus és magyarellenség okozza (ezeket le lehetne küzdeni: okos politikával, összefogással), hanem mi magunk: a hagyományos „pártoskodás”, amely már egyszer: Mohács idején majdnem halálra ítélte a magyarságot. Gyakran jut eszembe Ady Endre verse, A szétszóródás előtt: „elveszünk, mert elvesztettük magunkat”.- Manapság magam is átélem a hagyományos magyar kiúttalanság elkeserítő tapasztalatait gondolom, már nem hosszú ideig. Hetvenöt esztendős vagyok, ebből több mint ötven esztendőn keresztül foglalkoztam a magyar irodalommal, Magyar- ország lehetséges elsüllyedését már nem az én dolgom lesz kommentálni és megsiratni. Remélem, lesznek, akiknek ez a süllyedés fájni fog. És a fájdalomból, legalábbis nemzeti tapasztalataink értelmében mindig feltámadhat a cselekvés készsége és ereje. * *Derűt, erőt és egészséget kívánunk az elkövetkezendő évekhez, évtizedekhez... Meg azt is, hogy a cselekvőkészség és akarat mindig erősebb legyen a lemondó elszántságnál! Köszönöm a beszélgetést! Fonod Zoltán
