Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Emlékezések, számadások... Fónod Zoltán beszélgetése Pomogáts Béla irodalomtudóssal
28 Fonod Zoltán úgy „személyes” konstrukció, mint egy regény vagy egy útirajz - ezért is lehet az, hogy a máig legjobb magyar irodalomtörténet a Szerb Antalé. * A kisebbségi magyar irodalmak, mint a nemzeti irodalom természetes részei, erőteljes fejlődést bizonyítottak az elmúlt évtizedekben. Véleményed szerint (Szlovákiában, Kárpátalján, Erdélyben vagy a Vajdaságban) hol tartanak ma a kisebbségi magyar irodalmak?- A kisebbségi magyar irodalmak valóban sokat gyarapodtak az elmúlt évtizedekben, szellemiségük is sokat gazdagodott. Talán a következőkben tudom összefoglalni ezt a gyarapodást: először is igen sok fiatal tehetség lépett fel vagy még több idősebb író igazi tehetsége bontakozott ki igazán. Hadd említsem például (csak a felvidékiek közül) Dobos Lászlót, Duba Gyulát, Tőzsér Árpádot, Grendel Lajost, Koncsol Lászlót, Cselényi Lászlót és Gál Sándort. Másodszor: teljesen újjá alakultak az irodalmi kultúra intézményei, ismét bebizonyosodott, hogy az irodalmi élet szabadsága hatalmas lendületet képes adni az alkotó munkának. Harmadszor: elmélyültek és természetessé váltak a magyarországi és a kisebbségi magyar irodalmak kapcsolatai; vonatkozik ez az irodalmi intézmények (a folyóiratok, a könyvkiadók, az egyesületek) természetes kapcsolataira is. Ma széles körben tapasztalható a „nemzetegyesítés” stratégiájának igénye (sok esetben ez pusztán retorikát vagy éppen pártretorikát jelent), nos, az egyetlen terület, ahol ez a „nemzet- egyesítés” valóban végbement: maga az irodalom. Olyan eredmény ez, amelyet jobban figyelembe kellene vennie a szellemi életnek, a politikának és természetesen a budapesti kormányzatnak (a jelenleginek és az eljövendőnek egyaránt). Szomorú módon nem tapasztalom ezt a figyelmet és a vele járó elkötelezettséget - ebben is előre kellene haladni az előttünk álló esztendőkben. * * A kisebbségi magyar irodalmak helye, kötődése évtizedek óta nyitott kérdés és megújuló viták tárgya. Az elmúlt évtizedekben különböző elképzelések alakultak ki arról, vajon a szomszéd országok magyar irodalmai magyar irodalmak-e, és egyáltalán hovatartoznak. Megszületett a kettős kötődés, hármas kötődés elmélete, mostanság meg a „nagy csend”. Mit takar szerinted ez a csend?-.A „kettős kötődés” gondolata egy 1968-as budapesti írószövetségi vita keretében jelent meg (magam is jelen voltam ezen az eszmecserén). Azóta a „kettős” vagy „hármas” kötődés természetes helyzet és kívánalom lett, talán ezért sem esik róla annyi szó. Mára nem teljesítendő (kiharcolandó) program, hanem valóság. Tavaly, amikor (az 1968-as csehszlovákiai fordulat emlékére) konferenciát rendeztek a Kassa melletti Szepsiben, magam erről a régi vitáról tartottam előadást - érdeklődéssel találkoztam, ami azt tanúsítja, hogy a gondolat ma is időszerű. Valóban, egyszer irodalomtörténészeknek, irodalomkritikusoknak, művelődéspolitikusoknak le kellene ülniük egy konferenciaasztal mellé, és számot kellene vetniük azzal, hogy a jelenben milyennek kellene lennie a magyar irodalom belső kötődés-
