Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Emlékezések, számadások... Fónod Zoltán beszélgetése Pomogáts Béla irodalomtudóssal
Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal 27 kereső irodalom című tanulmánykötetemet, ez 1979-ben került az olvasó kezébe, és olyan írókat mutatott be, például Jékely Zoltánt, Ottlik Gézát, Mészöly Miklóst, akik akkor nem tartoztak az irodalompolitika kegyeltjei közé. Ugyancsak említésre méltónak gondolom A tárgyias költészettől a mitologizmusig című könyvemet 1981-ből, ez volt a kandidátusi disszertációm, és a „népi irodalom” költőit (Illyés Gyulát, Gulyás Pált, Erdélyi Józsefet, Sinka Istvánt) mutatta be. Megemlíthetem A transzszilvánizmus. Az Erdélyi Helikon ideológiája című munkámat 1983-ból, ez eszmetörténeti közelitést adott, és elég nagy vitát kavart, a „hivatalos” irodalom- politika (közelebbről E. Fehér Pál) mint közveszélyes nacionalistán elverte rajtam a port. Nem akarom folytatni: könyveim általában a huszadik század magyar irodalmával, több alkalommal a kisebbségi (elsősorban az erdélyi) magyar irodalommal foglalkoztak, több kötetet szenteltem a felvidéki magyar irodalomnak is. Jelenleg az erdélyi irodalom átfogó történetének megírása köt le, három terjedelmes kötet lesz ebből, az első már megjelent, a második megjelenése karácsonyra várható. * A hat (plusz öt) kötet!, ,,spenótnak" becézett akadémiai irodalomtörténet (a hatvanas évek közepétől jelent meg!), viszonylag tárgyilagosan ítélte meg évszázadok irodalmi alkotásait. Nem úgy a „leváltására” vállalkozó, szemléletében megújulni akaró, tiszteletet parancsoló háromkötetes irodalomtörténet. A hangzatos, „nagy nevek" (akik módszerében, felfogásában is valami „újat" kívántak adni!) képtelen hiánylistájukkal együtt sem váltották be azokat az elvárásokat és nem nyerték el a szakma elismerését. Jaspers fordulatával élve, „a filozófia mindig velünk van ". Vajon hol volt, amikor alkotói ennyire melléfogtak szándékaik beváltásának? Mi a véleményed erről a vállalkozásról?-Nehezen nyilatkozom erről a munkáról, minthogy kezdeményezőit és szerkesztőit, így Szegedy-Maszák Mihályt és Veres Andrást becsülöm, mindkettejüket kiváló irodalomtudósnak tartom. Ugyanakkor valóban nehezen fogadható el az, hogy nagyszerű és korukban meghatározó szerepet betöltő magyar írók csak futólagosán vagy sehogyan sem kapnak a könyvben szerepet. Például Illyés Gyula, akit én - Ady, Babits, Móricz, Krúdy, József Attila és Németh László mellett - a huszadik századi magyar irodalom meghatározó egyéniségének tartok, szinte elsikkadt, költészetéről alig esik szó, Dsida Jenőnek pedig, aki a modem magyar líra kiváló e- gyénisége volt, ráadásul a kommunista korszakban mint katolikus költőt lényegében diszkriminálták, még a neve sem szerepel. Nehéz dolog ezt megérteni és elfogadni így, úgy tetszik, a jelen irodalomtörténet-írása ugyanúgy nem törekszik arra, hogy hiteles legyen, ahogy erre a kommunista korszak tudományossága sem törekedett. Remélhetőleg lesznek majd hitelesebb és átfogóbb irodalomtörténeti összefoglalások is. Jónak tartanám, ha minél több ilyen (különböző nézőpontokat, irodalomtörténeti „stratégiákat” képviselő) összefoglalás születne. Végleges, „definitív” irodalomtörténeti kép ugyanis nem létezik, az irodalomtörténet ugyan
