Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Emlékezések, számadások... Fónod Zoltán beszélgetése Pomogáts Béla irodalomtudóssal
26 Fonod Zoltán * A nyolcvanas évek elején Lőrincze Lajos meghívott az Anyanyelvi Konferencia munkatársának és a rendszerváltásig nem vettél részt a közéletben . A közéletben lényegében nem vettél részt, párttagot nem csináltak belőled. Időnként ugyan Aczél elvtárs, a párt ideológiai titkára rád szállt, de viszonylag elfogadhatóan túlélted a „nehezét”. Milyen mentséged volt erre?- Valóban, komolyabb konfliktusok nélkül sikerült átvergődnöm a szabadulásom utáni évtizedeken. Voltak persze kellemetlenségeim, Aczél György időnként „megfegyelmeztetett” a beosztottaival. Mégis, az intézet, ahol dolgoztam, köszönhetően elsősorban kiváló igazgatónknak: Sőtér Istvánnak, a „béke szigete” volt. Néhány kellemetlen ügy kivételével, alig érzékeltem ötvenhatos szereplésem következményeit. Egy alkalommal például (még a hetvenes évek elején) el voltam tiltva a publikálástól, ezt úgy mondták akkoriban, hogy rákerültem a „konzultációs listára”, vagyis csak külön engedéllyel közölhettek tőlem valamit a folyóiratok. Aztán kiderült, hogy mindez egy tévedésen alapuló besúgói jelentés átmeneti következménye volt, azt jelentették rólam, hogy „illegálisan” juttatok el nyugatra kéziratokat - ez nem felelt meg a valóságnak. Tulajdonképpen hagytak dolgozni, rengeteget üldögéltem a könyvtárakban, céduláztam, minden esztendőben megjelent negyven-ötven tudományos vagy kritikai produkcióm. A közéletben nem vettem részt, egy időben, már a nyolcvanas évek második felében az intézeti szakszervezeti bizottság elnöke voltam (kollégáim „a mi Walesánknak” szólítottak, erre még büszke is lehettem). Egyetlen valamirevaló „ellenzéki” szerepvállalásom az volt, hogy én szerveztem meg az intézetben a tiltakozást a bősi erőmű ellen. Később viszont részt vettem az első lakiteleki találkozón, és volt némi szerepem a Magyar Demokrata Fórum létrehozásában: különféle bizottságoknak voltam a tagja. Aztán rájöttem, hogy a politika nem nekem való. Ezután inkább az írószövetség, az Anyanyelvi Konferencia és az Illyés közalapítvány elnökeként folytattam közéleti tevékenységet. Ma már csak az Anyanyelvi Konferenciánál dolgozom, természetesen ott is társadalmi munkában. * * Irodalomkritikusként, irodalomtörténészként rendkívül termékeny vagy. Hány könyved jelent meg, s ezek közül melyeket tartasz fontosnak?- Már említettem, hogy mindmáig kilencvenhat önálló könyvem látott napvilágot, mellettük hetvennégy olyan kiadvány, amelyet összeállítóként, sajtó alá rendezőként, szerkesztőként jegyeztem. Ez, ugye, összesen százhetven kötet (igaz, vannak közöttük ötven-hatvan lapos alkalmi kiadványok is). Emellett több száz, de inkább több ezer tanulmányom, könyvismertetésem, kisebb írásom is megjelent. Az első könyvem 1968 nyarán látott napvilágot a budapesti Akadémiai Kiadónál Kuncz Aladárról, a két világháború közötti erdélyi irodalom neves egyéniségéről, az Erdélyi Helikon szerkesztőjéről - ez tulajdonképpen egyetemi szakdolgozatom kibővített változata volt. Fontosnak tartom a Déry Tiborról, Jékely Zoltánról, Radnóti Miklósról, Juhász Ferencről és Cselényi Lászlóról írott monográfiáimat, Sorsát
