Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Emlékezések, számadások... Fónod Zoltán beszélgetése Pomogáts Béla irodalomtudóssal
25 Emlékezések, számadások ... Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal Élettörténetedet ismerve talán nem túlzás, ha azt mondjuk, „szerencsés” csillagzat alatt születtél. Bár a „különvélemény” jogát mindig fenntartottad magadnak, lényegében simán vetted az „akadályokat Ötvenhat októberét, egyetemistaként „boldog önfeledtséggel" élted. Élményközeibe kerültél, 1959-ben letartóztattak, sőt a tököli internálótábort is megjártad. Feltehetően tehetségednek köszönhetted, hogy egyetemi tanulmányaid befejezése után, kissé „pöttyösen ”, az Irodalomtudományi Intézet munkatársa lettél.- Valóban, életemnek volt egy kedvező és egy kedvezőtlen története — a „csillagzatok” szüntelenül változtak. Ezt a kedvező és ezt a kedvezőtlen történetet egyszerre vagy egymást váltva éltem meg. Később mégis a kedvező események szabták meg a végső mérleget. Diákkorom viszonylag békés nyugalomban telt el, ámbár többször közbeszólt a „történelem”. Apámat 1945 januárjában hadifogságba vitték a Budapestre bevonuló oroszok, de viszonylag hamar hazatérhetett, az ötvenes évek első fele szüntelen szorongásban telt el, emlékszem, nagyanyámat az utolsó napokban fuvaroztuk le anyámmal Baján élő nagynénémékhez, mielőtt a kitelepítés áldozata lett volna (talán velünk együtt), az ötvenhatos forradalom leverése után három esztendővel letartóztattak, majd internáltak. Akkorra már elvégeztem az egyetemet és gyakornok voltam az Irodalomtörténeti Intézetben. A rendőrség be sze-retett volna szervezni, én ellenálltam, ezért aztán letartóztattak és hamarosan a tököli intemálótáborban találtam magam. Annak köszönhettem szabadulásomat 1960 tavaszán, hogy az ENSZ közbenjárására felszámolták az intemálótáborokat, de így is még egy esztendeig voltam rendőri felügyelet alatt és évekig nem volt állásom. Végül egyetemi tanáraim, mindenekelőtt Bóka László közbenjárására egy gépipari technikum alkalmazott magyartanárnak, előtte meg kellett ígérnem, hogy soha sem teszek politikai megjegyzéseket. Majd 1965 őszén barátaim: Bodnár György és Czine Mihály közbenjárására visszatérhettem az akadémiai intézetbe, a- hol azután négy évtizedet töltöttem el. Sőt, 2004-es nyugdíjba vonulásom után is megmaradtam az intézet keretében, mint az akkor létrejött Illyés Gyula Archívum vezetője (társadalmi munkában). Mindig sokat dolgoztam, nemrégiben jelent meg kilencvenhatodik önálló könyvem egy zentai (tehát vajdasági) magyar könyvkiadónál, de pozsonyi és dunaszerdahelyi kiadóknál is jelentek meg könyveim. A végső mérleg ezek szerint pozitív - nem teljesen az én érdememből, sokat köszönhetek feleségemnek (aki most is ott ül a számítógép mellett és gépeli legújabb könyvem szövegét), és természetesen sokat köszönhetek barátaimnak is, akik között számos felvidéki magyart (és szlovákot) tarthatok számon.
