Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - Petőcz András: Talán az lesz a haza (vers)
I Petőcz András Talán az lesz a haza Csak erre jó a gyalog. Lépked sietve, ha van neki lépés. Ha van neki tér. Csak lép, benne a térben. Menekül. Futása ez a gyalognak. Csak a menedék. Hiánya van a menedéknek, a gyalog hiányolja a menedék-lehetőséget abban a nagy-nagy szomorúságban, ami. Abban a nagy-nagy szomorúságban, ami mostanság körülöleli, abban a hidegben, ami itt, a térben, ha van neki tér, ha van neki itt. Most nem a menekülés, csak a hazatérés a fontos. A gyalog remeg, remegve lép, lépked, gyalogol, várja, hogy eljön a haza. Átöleli őt a haza. Gondolatban. Szép a hó, ahogy hullik a térben, egyre több hóhullás, a gyalog fáz, miközben siet, a hóban, remeg. Mi ez a félelem bennem? Mi ez a rémkép, ez a testtelen szorongás, mi ez a furcsa semmi? Miért, hogy csak remegni tudok, miért? A sötét hóban világít a haza. Fények gyúlnak, mindenütt, kiabálások, de ezek szégyenletesek. A sötét havat taposom, dühödten: Miért kell félnem? A gyalog menekül. Hazafelé siet, árnyékos éj, feketehó-taposás, csúszik a láb, szinte esik el. Valami világít. Talán az lesz a haza. Bizonytalan.
