Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - Pomogáts Béla: Nyelvtörvény és civil társadalom (előadás)
5 Pomogáts Béla Nyelvtörvény és civil társadalom A szlovákiai nyelvtörvényt, amely az Európai Unió eszméivel és gyakorlatával szembeszegülve korlátozza a magyar nyelv használatát, széles körű felháborodás követte. Nem csak Magyarországon, ennél szélesebb körben: az uniós nemzetek és ezek értelmisége körében is: igen sokan állapították meg azt, hogy a törvény nem felel meg az unió jogszabályainak és (főként) szellemiségének. A minap került nyilvánosságra a magyarországi irodalmi és kulturális szervezetek (Magyar írószövetség, írók Szakszervezete, Fiatal írók Szövetsége, Magyar Művészeti Akadémia, Magyar Pen Club, Anyanyelvi Konferencia) tiltakozó nyilatkozata (ezt a nyilatkozatot ennek az írásnak a végén közlöm), majd a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének állásfoglalása, amelyet ezerötszáz tudós személyiség látott el aláírásával (közöttük számos világszerte ismert nyugat-európai és amerikai nyelvtudós), a minap pedig az MTA szervezésében rendeztek tudományos konferenciát, ezen a kisebbségi magyar közösségek nyelvtudósai fejtették ki véleményüket arról, hogy az új szlovák nyelvtörvény sem tudományos, sem európai jogi nézőpontból nem állja meg a helyét. (A felvidéki magyar tudományosság álláspontját Szabómihály Gizella, a dunaszerdahelyi Gramma Nyelvi Iroda munkatársa fejtette ki.) Amikor a közel négy évtizedes múltra visszatekintő Anyanyelvi Konferencia nevében csatlakoztunk a tiltakozó nyilatkozathoz, mozgalmunk eredendő elkötelezettségét fejeztük ki és legfontosabb feladatának: a magyar nyelv védelmének tettünk eleget. Annak idején mi is némi bizakodással tekintettünk a szlovákiai és a romániai magyar politikai pártok kormányzati szerepvállalására, jóllehet volt bennünk némi (mindenképpen megalapozott) gyanakvás amiatt, hogy véleményünk szerint a magyar kormányzati szerep mindkét országban kifejezetten azt a célt szolgálta, miszerint a pozsonyi, illetve a bukaresti kormányhatalom meg kívánta nyugtatni az Európai Unió vezető hatalmait és testületéit afelől, hogy a kisebbségi magyarság alkotmányos jogai minden téren érvényesülni fognak, és Szlovákia, illetve Románia teljes mértékben méltó arra, hogy az unió tagja legyen. Vagyis arra kellett gondolnunk, hogy a magyar pártoknak felkínált kormányzati szerep elsősorban az unió megnyugtatását szolgálja (vagyis elsősorban propagandisztikus szerepe van), és midőn a kívánalom (és az uniós tagfelvétel) teljesült, meg fog változni a szlovák és a román kormányzati stratégia. Sajnos, ezt a gyanakvásunkat messzemenően igazolták a közelmúlt szlovákiai és romániai fejleményei - és most egyértelmű bruta
