Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - Juhász Ferenc: Kristály-súly szívverésű ember-világítótorony? (vers)
I Juhász Ferenc Kristály-súly szívverésü ember-világítótorony? Mert az voltál! Kristály-súly szívverésü ember-világítótorony. Zárt és rejtelmes, mint egy atom. Elpusztításra-sose-váró, mint minden hatalom. Nyárhajnali virradás-rózsafény és temető-szagú alom. Halál-jövő, hisz halál-alkalom. Sejtelem bánat-virág egy ősz-kezdeti vérző alkonyon. Tisztaság. Pusztaság. A reményből kifakadt elmúlás-ág. Sose-vénülő ifjúság. Szederfa fehér ikraujj-gyümölcsü lombzenéje, viharzápor-kéje laza-lágy szomjúság, zöld szomorúság. Halál-kiválasztott: győztesen megölt szigorúság. Te előre-megfeszített lét-tudat, tarkón-lőtt világegyetem. Te egyetlenem és mégse egyetlenem, akire szívemet bíztam, míg felnőtté zuhantam. Te mindig-remény balga fény, hiszékeny, gyermeteg tévedés. De meghalni ez se kevés. A múlt héten találkoztam veled. Veled? Nem veled. Hiszen aki eleven még, mert élet-hit, élet-akarat, élet-szentség, hogy találkozhatna a régen sírgödörbe lőttel, Petőfi Sándorral és a Petőfi Sándor-azelőttel, a már föld-kosszá rohadt iljúság-múltidővel? Hisz ha a Földgolyóban élve befelé és lefelé halad
