Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TANULMÁNY - Fried István: Egy elmúlt világ emlékezete (Kérdések a Szepesség többnyelvűsége, kultúráltsága körül)
Fried István hirdette. Csáky Imre - ismétlem - egy viszonylag kései állapotot ír le, noha memoárjában családja történetét és környezete múltját meglehetősen tág kontextusban tárgyalja. De még a kései, XIX. századi helyzet sem tagadja a felszíni és a mélystruktúra különbségeit. A mezőgazdasággal foglalkozó őslakosság - Csáky szerint - szlovák volt, a városok lakosságát, a kispolgárságot és néhány falut a bevándorolt németek képviselték (a bevándorlás természetszerűleg nem a XIX. század eseménytörténete, hanem II. Géza király koráig vezetendő vissza), a közép- és a főnemesség a magyarok közül került ki.3 Hadd jegyezzem meg, hogy ez nagy vonalakban igaz csupán, hiszen belső migráció következtében némileg átrendeződött ez a kép (már a XVIII. században megkezdődött ez a folyamat), s a városba betelepülő szlovákok, valamint az a tény, hogy a terület németsége nem kapott a német nyelvterületről „utánpótlást”, a lakossági viszonyokban a XIX. századra új helyzetet teremtettek, amelyet a magyarosodás és a szlávosodás erősen árnyalt.4 Folytatva Csáky Imre emlékezéseit hangsúlyozni szeretném, hogy nem pusztán a gyermekkori emlékek fakasztotta (s a feltűnően rideg) XX. századi történelem tagadására épített megszépítő múltteremtés különbözteti meg a Szepesség közös (és nem egyoldalúan „nemzeti”) tudatát és mentalitá- si sajátosságait attól a szituációtól, amely a második világháborút követő események miatt lehetetlenné tette a nyelvek és a kultúrák korábbi, gyümölcsöző együttélését. Amit Csáky Imre az idézendő mondatokban óvatosan és körültekintően fogalmaz meg, azt nyersebben aképpen lehetne elbeszélni, hogy a kulturális kiegyenlítődés ellen ható erők nem bizonyosan belső alakulás eredményei, noha a társadalmi kiegyenlítődést sürgető törekvések itt is megjelentek. Ám egy igazságosabb társadalmi rend szorgalmazói nem feltétlenül vállaltak azonosságot a főleg külső tényezők kezdeményezte monopolisztikus igyekezetekkel. A szubrégió különállásának fontosságában kételkedő, ismétlem, „külső”, a dialógust szorgalmazó belső elgondolásokkal szemben érvényesített monológok nyelvi dominanciát céloztak meg, és akadályokat kíséreltek meg építeni (nemegyszer eredményesen) a közös gondolkodás különféle anyanyelvű hívei közé. Ez feltehetőleg Csáky Imrének gyermekkori és a két világháború között szerzett tapasztalata is, és ennek nyomait az e periódusban megjelent sajtóban, pártpolitikai vitákban viszontláthatjuk. Ám térjünk vissza Csáky Imre szövegéhez: „Az idegenből különféleképpen megkísérelt uszító üzelmeknek ellenére ezen a tájon nem volt nyoma a nemzeti ellentéteknek vagy éppen harcoknak és gyűlöletnek. Minden cipszer, lett légyen magyar, német vagy szlovák, mindenekelőtt cipszer- nek érezte magát, és szükebb pátriája lakóiban, bármely nemzetiséghez tartoztak is, elsősorban a cipszert látta, tehát „honfitárs”-át.5 Aligha állítható teljes bizonyossággal, hogy ez a helyzetleírás melyik időpontig nevezhető teljes érvényességűnek, a XIX. század második felének nemzetiségi küzdelmei milyen mértékben hatottak erre a szepességi tudatra, az azonban számos idézettel igazolható volna, hogy Csáky Imre nem pusztán egy feltételezett nyelvi békét vizionált, hanem olyan, általánosnak mondható véleményt mondott tovább, amelyet a legkülönbözőbb világnézetű, hovatartozású szerzők előtte hasonló hangsúllyal már kijelentettek. Ebből a szempontból igen tanulságos lehet manapság, ha olyan
