Irodalmi Szemle, 2008

2008/10 - Kozsár Zsuzsanna: Kvartett (novella)

Kvartett

Rajongást látok a király szemében, ha rám néz. Meg kell kapnia szüzi testemet, hogy boldog legyen és gyanútlan, és tovább csalhassam őt.

És ha az én testem már nem felel meg erre a célra, találnom kell egy másik testet. A sötétben suttogva, szemérmes szűziségben még hiheti azt Marke, hogy én vagyok az a test.

Ilyen test csak egy van, mellyel rendelkezhetem. A Brangiené.

Brangien szerelmes, olyan őrülten, mint én, Brangien ölelésre vágyik, eleped Trisztánért. Letagadná persze, de láttam a szemében a sóvárgást. Meglesett minket, ahogy szeretkeztünk. Trisztán válla fölött láttam az arcát, mohó volt az arca, olyan vad vágy volt a tekintetében, hogy felperzselhette volna a hajópadlót. Nem vette észre, hogy megláttam, Trisztán izmos hátát nézte, meztelen fenekét, nem tudott elszakadni a látványtól, aztán valami zaj felriasztotta, összerezzent, elmenekült.

Vártam, mikor hozza majd szóba, de hallgatott. Nem zsarolt meg, nem követelt jutalmat a titoktartásáért, Brangien gyáva ahhoz, hogy ellenem fordítsa, amit látott, tudja, hogy letagadnám, és hinnének nekem, gyerekkorunktól kezdve mindig ő húzta a rövidebbet. Ő csak epekedik és szenved némán, nem kaparintja meg, ami jár neki, Brangien született áldozat.

És még szűz a szerencsétlen.

Épeszű nő persze nem feküdne be helyettem Marke hitvesi ágyába. De ő be fog, mert megígérem neki Trisztánt. Hogy eltölthet vele egy éjszakát, de Trisztánnak nem kell szűzen, mert az én ajándékom után már Trisztán nem fogadja el más nők tisztaságát, nem sérti meg az én emlékemet azzal, hogy érintetlen nőt tegyen magáévá.

Amilyen szerelmes, odaadná Trisztánért az életét is, nemcsak a hártyáját.

Abból persze semmi sem lesz, hogy Brangiennek átengedjem az én szerelmem egyetlen porcikáját is. Az is felborzolja a lelkemet, hogy Trisztán most otthon van, a feleségét öleli, és azt hiszi, örökre búcsút mondott nekem.

Brangien megesett hajadon lesz holnapután reggelre, aki szégyenében és lelkifurdalásában elbujdosik vagy végez magával. Áldozati bárány ő, hogy az én szerelmem örökké tarthasson.

(MARKE)

Ma van az én boldogságom napja. Mert eljött az én szerelmem, eljött hozzám végül. Nem kell már vámom rá, itt van, és hamarosan a karomba zárhatom.

Félénk volt, mikor megérkezett, nem csodálkoztam rajta, hogy el van anyát- lanodva, hogy remeg. Ismeretlen földre lépett, ismeretlen emberek várták, úgy kapaszkodott Trisztánba, az egyetlen futó ismerősbe, mintha menedéket várna tőle, de aztán erőt vett magán, tudta, mi a kötelessége, felém fordult, és rám mosolygott. Mosolyától felragyogott a nap, elmúltak lelkemből a felhők, mert éreztem, hogy szeretni fog, hogy fontos vagyok neki. Tudtam, hogy valóra váltja álmaimat, és nevettem magamon, hogy annyira féltem ettől a találkozástól. Tiszta és derűs volt a szeme, angyali a mosolya.