Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - Ivan Štrpka versei (Ez is béke, Új élet: tények, Csillogás, Messzi vízi lény, Az egy helyben álló vándor, Beszélj a fülembe - Tóth László fordítása)
Ivan Štrpka versei zizegésében a betűk útja önmagukon keresztül vezetett. A beszéd elhalóban volt. Ó, titkos ajtók! Szédület: régi ujjlenyomatok a szakadék peremén, melyeket még a legelső napokban csempésztem az érzéketlen lapok közé, mielőtt felnőttem s megfeledkeztem volna róluk az időben, mely szunnyadó üregei mélyén, egyre sűrűbb dermedtségével gyötör, miközben elnehezülő homlokomra és rohamsisak-halántékomra egy naponta visszatérő felfoghatatlan kérdés vet könnyes árnyékot: a rémület, mely megakadályozta, hogy a legelső napok óta a gyermekiét s a dolgok időtlenségével ragyogjon be és vonjon fénykörébe, és sarkig tárva maradt, hogy beengedjen a valóságba. ÚJ ÉLET: TÉNYEK 1 Egy napfényes reggel az eleven utcán szorosan elgyötört teste mellett saját kezének éles árnya ejti rémületbe. Öt ujj, üres tenyér- Beatrice! Kilenc béna esztendőbe telt, mig az első pillantások lángoló ruhájából átöltöztél a titkolt pillantásoknak szánt hófehérbe. A kettő közt pedig mindig csak az örvénylés, mindig csak az új élet tiszta levegője. Ó, mi a tünemény? Mielőtt az árnyék egészen kifakulna, keze leér a mélybe. A pokolba.
