Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - Ivan Štrpka versei (Ez is béke, Új élet: tények, Csillogás, Messzi vízi lény, Az egy helyben álló vándor, Beszélj a fülembe - Tóth László fordítása)
EZ IS BÉKE Minden kitárni. Utópiában minden ajtó tárva van. Ott el lehet kezdeni élni. Ott, azon a nem-levő helyen, melyet csupán a térkép homályos ködfoltjai közt jelölhetek ki (Ultima Thule, Terra incognita), hogy a had útja valójában a valótlan elleni támadással csupán egy ködös szakadék mélyén érjen véget. Magam állította csapdában vergődöm, fejem ködökben. (A csúcsok hótükrében megvillan a fagy.) Kimondatlan kérdés égeti fel a hidat a valóság s az én között, mielőtt még megüvegesedhetett volna az. (Oly elszántan rohantam a ritkás hóesésben az ajtóhoz, hogy hamarabb előrekaptam a lábam, mint az a valóságban elrugaszkodott volna a talajtól. Libben a gyorsaság. S a sötétedés felhomályló ízével tölti ki az üvegtáblákat. Minden ajtó azt (a valószerűtlen kéket) jelenti, ami semmivé válhat számomra. S a legalább ama könnyűcske hang kitárolására, ama háztetők fölötti hósurrogásra fülelő bensőjének (a lélegzetvétel néma felhőcskéjével díszes) félhomályában körbetapogattak - szinte beleborzongtam - ama régi hadról írt krónikák jéghideg-vak táblaborítói. Kezem (hófehér) mozdulatával, ami nem is érintés - kiáltásszerü röpke mozdulat volt csupán, hirtelen felütöttem azokat (felverve rajtuk a port). A múló időtől sokszorosan ólomnehéz-hallgatású lapok T 0^-1 Iván Strpka versei
