Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly: Mikszáth Kálmánnal szülőföldjén (1) (tanulmány)

MÚLT ÉS EMLÉKEZET

gyom verte fel. Vajon lesz-e itt még egyszer élet, s a régi jó víz meg Mikszáth szelleme nem varázsol-e ide egy emléktáblával is megjelölt, múlthoz méltó helyet?

Zsély kataszterében megannyi major, puszta működött valamikor. Ilyen volt például a Varbói- és a Forrás-puszta, a Bikamáj, a Karikás vagy Peszerény. Az utóbbi egy része ma Szklabonyához tartozik. 1938 után itt húzódott a magyar-szlovák határ is. A hajdani uradalmi központ és a nagy park néhány megmenekedett fáján kívül ma már szinte semmi sem őrzi a múlt hangulatát. Csaknem minden átalakult itt. A Fischer család szecesz- sziós kastélyában 1951 és 1965 közt kórház működött, majd a Tesla üzemet helyezték ide.

E hely szintén szerepel Mikszáth írásaiban, elsősorban akkor, amikor a gyermekkor emlékeit idézi. A fahuszár, meg a lova, meg a ló sípja című elbeszélését olvasgatva, majd a peszerényi országutat járva, szinte magunk előtt látjuk a szklabonyai gyermekek közt vidáman futkározó Kálmánkát, aki együtt rohan pajtásaival a peszerényi kocsmáig. Itt várták a gyermekek az ebecki nemeseurat, az elszegényedett Divényi Józsefet, azaz Szepi bácsit. Azt az embert, akinek birtoka bár tönkrement, mégis maradt pénze arra, hogy a híres gyarmati vásárokból csekélyke ajándokot: fahuszarat, mézeskalácsot, apró cukorkákat hozzon rajongóinak. „Mi gyerekek - olvassuk a kedves kis Mikszáth-müben — egész Peszerényig elmentünk eleibe, hogy a nagy pillanatot siettessük, mikor a két izzadt szürke feltűnik az esthomályban. A peszerényi kocsma vagy három kilométerre van a falunktól. Innen kezdődött a Szepi bácsi terrénuma. Itt már várta egy csomó gyerek, s azontúl aztán egész hazáig szembetalálkozottpártfogoltjaival és kegyenceivel, kik kalaplengetésekkel jelzték, hogy itt vannak. "

Forgalmas útszakasz volt tehát néha ez, melyet főleg a gyarmati vásárokkor tett zsúfolttá a felkerekedett népesség. Ahogy az író megrajzolta: „Hétfő estefelé jöttek visz- sza a vásárosok a kígyózó országúton. Tarkabarka tömegek hömpölyögtek, gyalogosok, szekeresek vidáman beszélgető és ágálva disputáló palócokkal megrakva; imitt-amott egy-egy hintó, melyen gőgös uraság terpeszkedett el a hátsó ülésen, nagy tajtékpipából szipákolva; szegény ember a tehénkéjét vezette haza kötélen, vagy vette, vagy el nem tudta adni; kackiás menyecske hegyesen lépegetve egy pár új csizmát hozott a nyakába akasztva; csintalan férfiak incselkedő szavakkal hítták fel a kocsikra. Szóval rajzott az út véges-végig, mint egy megelevenedett hangyazsombék. ”

Házasságkötése után Mikszáth feleségének is bemutatta e tájat, s elmesélte, mily sokszor megjárta ezt az utat. Beszélt a peszerényi útszéli magányos csárdáról is, „melynek tíz év előtt éppen úgy ki voltak törve az ablakai, mint most... ” (Mikszáthné, 113. p.) A nagy parkkal s a régi kastéllyal szemben, a főút másik felén ma is áll egy 19. századi épület, melyben egykor feltételezhetően a szóban forgó csárda is működhetett. (Csáky, 1992. 65-66.; 1995. 13-14.)

Mikszáth bölcsőhelyének másik szomszédos faluja Ebeck. Itt is hoszabban kell időznie annak, aki az író nyomában jár. Hisz ezt a nógrádi községet is gyakran szerepelteti novelláiban földink. Itteni emlékeinek egész sorát tárja elénk úgy, hogy azokból az emberi szeretet sugárzik, a meghittség és a közelség kellemes légköre árad. De említi a falut Mikszáth Kálmánné is visszaemlékezéseiben. Egy helyütt így idézi férjét: Menjünk át Ebeckre, látogassuk meg az öreg K.-ékat, hadd töltsék meg még egyszer a szívemet színültig a szülőim emlékével.