Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Duba Gyula: A Büdösvíz patkánya (Regényrészlet)
Duba Gyula ta, hogy ha valahol a határban van még hódpatkány, talán itt lehet... ez az álma, szinte mitikus állat, nem tudja, milyen lehet, hogyan néz ki, egyedül a neve... a legendás neve... vajon mit jelent...? Nézi a sötét vizet, belelát, érdekes, hogy szinte fekete a víz, mégis áttetsző, látja a meder alját, a kallódó ágakat és rotható faleveleket, az égerfák és füzek lehullott lombozatának enyésző maradványait, itt-ott valami elmozdul a mélyben, furcsa rovar, csibor vagy vízipók, hal villan ezüst villámként, s a víz színe mozdulatlan. A nap már melegen süt s az árok szeszélyesen kanyarog, Emi hallotta, hogy egykor a Szikince medre volt, a folyócska erre folyt dél felé, a középkortól, mikor a Garam mente árrendszere kialakult, egészen a múlt század végéig s a huszadik század első harmadáig, amikor a vizeket szabályozták. Megfékezték a kiszámíthatatlan patakokat, s a kénye-kedvüknek kitett rétségből termő mezőséget varázsoltak, kitűnő szántóföld lett a Bokros és a Katócé meg a Malommező, az Alsó- és Felsőirtás viszont nehezebb föld, márgás, szappanos, nehezen művelhető szívós talaj. Akkor Emi apja is dolgozott a munkálatoknál, visszahódították a vizektől, a természettől a határt, már csak a Büdösvíz őrzi a régi világ emlékét. Emi nem gondol arra a világra, nem is tud róla, nagyapja még része volt, de már apja is csak gyerekként ízlelte s kinőtt belőle, számára pedig felidézhető hagyomány lesz, a régiektől hallott emlék, sejtelmek valósága és letűnt árnyak világa, történelem. Olyan dolgok emlékeztetik majd rá, mint a kamrában a szegen lógó szilvakék kabát, melyet nagyapja bakaruhájából varrattak apjának, kamaszként, serdülő legényként hordta, s egyszer majd Érni is felveszi és hordja romantikus nagyzolásból, amikor legény lesz, magára ölti ismeretlen vágytól hajtva, hogy apjához hasonló legyen, titkos sejtésből, hogy a szokatlan színű kabát csodás erőt rejt magában, kopott gallérja alatt, szakadozott bélése mögött az idő rejtőzik, Öregattya katonáskodása Boszniában és sebesülése az orosz harctéren, mindez igaz is lenne, de Emi ilyen értelemben a múlttal még nem foglalkozik. Csak a mesék világát szereti, és Sípos Zsuzsa nenő jajongó balladáit hallgatta borzongva, amíg a vénasszony - boszorka, mondta néha haragosan Emi anyja - élt. Nem tud Emi arról a régi világról, később majd megismerkedik emlékével, amikor szüksége lesz rá, ha felnő és tevékeny része lesz a falu férfitársadalmának, amikor tudata a közös gyarmati emlékezet részévé válik, akkor majd tudnia kell régmúlt eseményekről és egykori dolgokról, s a vizek birodalmának a meghódításáról. Ismemi kell a múltat, hogy részt vehessen a társasági beszélgetésekben, s talán a falu dolgainak az intézésében is, sok mindenről tudnia kell, ami régen történt, hogy megértse a történetek és adomák értelmét, a rejtett célzások és utalások jelentőségét, a komikus vagy tragikus esetek valódi súlyát és benső összefüggéseit, egészében tehát mindent tudnia kell, amit egy érett és becsülni való férfiembernek ismernie kell. Most azonban még csak a fekete vizet vizslatja, bár halálra utaló sötétsége nem köti le figyelmét, minden érzékével a hódpatkányt keresi, hol lehet...? Olvasott egy szép könyvet, két kicsi hódról szólt a történet, a könyv címe is
