Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Szalay Zoltán: Fűrészpor (novella)
Szalay Zoltán Kockás mintájú zsebkendő volt, a kisfiú még a beleszáradt vérfoltokat is látni vélte a sárga alkonyi fényben. A szemébe csurgott az izzadság a fiúnak, homlokát és arcát a zsebkendőbe, orrát kirojtosodott ingujjába törülgette, s közben nagyokat szipogott. Fejszéjét belecsapta a nagy tönkbe, amelyen hasogatott, a bágyadt napsugarak megtörtek az izzadságtól nedves fejszenyélen. A kisfiú a házfal tövében, összekuporodva osont hátra, a fészer mellé. Egy ablak alatt leguggolt, és mozdulatlanná meredt, már ameny- nyire az esti ámyjátékok megengedték a mozdulatlanságot. Odabentről zakatoló fűjtatás hangja szűrődött ki: minden bizonnyal a szomszéd bácsi vastag torkából származtak az öblös, dühödt rotyogó hangok. Elnyomhatta az álom tévézés közben, a kisfiú hallotta, hogy heves női beszéd hangja árad szét odabent a szobában, valami délutáni tévésorozat lehetett. A kisfiú megborzongott egy pillanatra, mikor megérintette a bentről kiszivárgó fojtó meleg. A ház kéménye fancsali szürke füstöt okádott, mely a dermedt szélcsendben folyamatos vonalban, nyílegyenesen tört az ég felé. A fiú könnyed mozdulatokkal csapta kétfelé a hasábokat. Két mozdulat mindössze: egy hasábot a tönkre tenni, lesújtani: kettéhasad, a helyére repül, gépiesen. A kisfiú egy idő után ráunt a látványra, bemerészkedett a tágas fészerbe, amely büdös volt és vonzó, igazi mesebeli kastély. Egyik oldalán fatömbök voltak felhalmozva, odébb talicskák, kerti szerszámok sorakoztak, illetve mindenféle gép, melyeknek rendeltetéséről nem is minden esetben volt fogalma. Egy hasadékon át beleshetett a szomszéd épületbe, mely tulajdonképp kiköpött mása volt emennek. Egy traktor pihent ott, akár egy téli álmát alvó mogorva bamamedve. A kisfiú visz- szahőkölt. Hallani vélte a szomszéd bácsi erős fújtatását. Egyedül lehet otthon. Felesége talán barátnőinél múlatja az időt. A szomszéd bácsinak, hiába volt öreg és tohonya, nagyon is csinos, fiatal felesége volt. A kisfiú apjának mindig elfátyolosodott a tekintete, amikor a szomszéd bácsi feleségéről volt szó odahaza. Zavartan nevetett ilyenkor, minden vidámság nélkül. A kisfiú apja egyébként sem volt soha vidám. Amikor nevetett, akkor is komoly maradt az arca, nem jelentek meg a szája körül azok a bohó gödröcskék, amiket úgy szeretett nézni az édesanyja arcán. A kisfiú még sosem látta igazán közelről a szomszéd bácsi feleségét, de úgy vélte, jobb is így. Nem tartott tőle, csak valami megmagyarázhatatlan viszolygást érzett vele kapcsolatban. Talán a szépsége miatt, talán más miatt, nem tudta. A szomszéd bácsi a feleségével is mindig kiabált. Előszeretettel nevezte „koszos rongynak”; ha ezt a kisfiú apja hallotta, morcosán húzta össze a szemöldökét. Csak a szemöldökét mozgatta, az arca örökké egyforma maradt. A kisfiúnak be kellett fognia az orrát hüvelyk- és mutatóujjával, nehogy eltüsszentse magát a körülötte szitáló ingerlő fíírészportól. Az egész fészer ezzel a tömény, dohos fürészporral volt tele, bárhova nyúlt, azonnal furészporfelhők kerekedtek, úgy szálltak szerteszét, akár a gombák spórái, amikről természetrajzórán tanul
