Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Szalay Zoltán: Fűrészpor (novella)
Fürészpor Gondolkodás nélkül iramodott az állat után; macska lehetett, de nem látta tisztán, csak ezüstösen csillámló szőre jelent meg előtte, majd el is tűnt a szűknek tűnő kis hasadékban, melyről azonban kiderült, nem annyira szűk, hogy ő ne férne át rajta. Már bent is találta magát a szomszéd bácsi udvarán. A komor őszi csendben fájdalmas visszhangot vert az udvar hátsó része felől zúgó fejszecsapások érces hangja, remegett a szürke levegő. A macska eltűnt, talán egerek után kutatva préselte be magát kis résekbe az ölfarakásban, mely az udvar e- gyik oldalát teljes egészében elfoglalta. A kisfiú azonban el is feledkezett a macskáról, amikor belegondolt, hova is osont be, tulajdonképpen akaratlanul. A szomszéd bácsit nem látta sehol, s biztos volt benne, hogy nem lehet a közelben, nem fogja megpillantani, míg meg nem hallja nehéz, beteges szuszogását, mely messziről jelzi közeledtét, ráadásul a szomszéd bácsi állandóan kiabált, a kisfiú el sem tudta őt képzelni csendességbe burkolózva, sokszor gondolkodott rajta, volt-e már valaha templomban a szomszéd bácsi, s ha igen, hogy állta meg ott, hogy ne kiabáljon. Persze volt, hogy csendesebben beszélt, de akkor is olyan elemi erővel törtek elő a hangok a szájából, hogy leghalkabb susogását is vitathatatlanul kiabálásnak lehetett nevezni. A hosszú ház előtti kis kertecskében guggolt; a vakolat málladozott, sárgás penész kúszott fel egykedvűen a falra. A korhadt fakeretes ablak nyúzottan tekintett a világra, a kisfiú csak azért nem ijedt meg kókadt tekintetétől, mivel abban mozdíthatatlan nemtörődömséget vélt felfedezni. Az egész ház tunyán hevert a helyén, akár valamiféle lottyadt nyúlpotyadék. A kisfiú a sarokhoz lopakodott, s hátralesett, ahonnan a fejszecsapások hangja érkezett. A nagy halom hasábfa mögött álló borostás fiú éppen a homlokát törülgette egy lepedőnyi, koszos parasztzsebkendőbe. A kisfiú ismerte őt, bár teljes nevét nem tudta. A fiú alig lehetett harmincéves. Néhány hónapja szabadult, öt év után, összeaszalódottan, gyűrötten, mint a zsebkendője. A kisfiú emlékezett rá, milyen volt, amikor visszatért közéjük. Óvatos távolságtartással fogadták, úgy mérték körül, akár egy állatkertből szökött fogatlan vadkutyát. A fiú szükölve dörgölőzött volna régi pajtásaihoz, azok azonban finnyásan húzódtak vissza tőle. Persze, akadt, aki fizetett neki egy sört, de mihamarabb vissza kellett fizetnie. Ezt ő is jól tudta: tartozása törleszthetetlenségéről senkinek nem lehetett semmiféle kétsége. Napi egy üveg sörért és egy csomag cigiért hasogatott a szomszéd bácsinak. Szalay Zoltán
