Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Pomogáts Béla: Hazatérő irodalom (az amerikai magyarokról)
Pomogáts Béla zetét. Ebben a helyzetben születtek nagy szellemi teljesítmények, ezeket kellene (pontosabban kellett volna, mert e feladatnak a teljesítése jórészt elmaradt) integrálnunk és elhelyeznünk kulturális értékeink és hagyományaink között. Ugyanakkor bőven találhatunk nagy pipájú, kevés dohányú vállalkozásokat is. A bibliográfusok becslései szerint az emigrációban 1945 és 1970 között közel ezer újság és folyóirat, 1945 és 1974 között pedig több mint kétezer-nyolcszáz könyv látott napvilágot. Azóta ezek a számok nagymértékben növekedtek. A későbbi idők vonatkozásában nem ismerek újabb felmérést, de úgy hiszem, hogy a hetvenes évek közepét követő másfél évtized tekintetében ezeket a számokat akár a kétszeresükre is emelhetjük: ez nagyjából másfél ezer periodika és nagyjából ötezer kötet. A megjelent lapok és könyvek tetemes része természetesen inkább művelődéstörténeti és irodalomszociológiai adalék, mintsem esztétikai, tudományos vagy politikai értékeket létrehozó alkotás. A nyugati magyar irodalom és tudományosság az elmúlt évtizedekben vált ismertebbé a hazai olvasók körében. A befogadásában bekövetkezett fordulatban kétségtelenül szerepe van az országos politika radikális átalakulásának, annak, hogy a rendszerváltozás következtében megszűntek azok a politikai jellegű elfogultságok, amelyek az emigrációs irodalom és tudományosság hazai recepcióját hosszú évtizedeken keresztül lehetetlenné tették. Ma már általánosan elfogadott az a nézet, amely szerint a nyugati magyar irodalom alkotásainak természetes helye a hazai irodalmi kultúrában van, és a befogadásnak ez a készsége nemcsak a szépirodalomra, hanem a történelmi és politikai irodalomra is vonatkozik. Ugyanakkor nem lehet azt mondani, hogy a hazai szellemi élet, a hazai irodalom és tudományosság a maga teljességében és a maga rangján integrálta volna az emigráció kulturális teljesítményeit. Vannak természetesen művek, amelyek átütő sikert arattak, és folyamatosan jelen vannak a hazai szellemi életben (például Márai Sándor, Cs. Szabó László és Határ Győző müvei), mindazonáltal a befogadás csak részlegesnek (nemegyszer irányzatosnak) mondható. A nyugati magyar emigráció kulturális teljesítménye nem kapta meg azt a közfigyelmet, következésképp nem tölthette be megérdemelt szerepét a magyar demokrácia és főként a demokratikus szellemiség és közélet kialakításában, mint a korábbi emigrációk: az 1849-es és az 1919-es (az előbbi esetben Kossuth Lajos, Teleki László, Pulszky Ágoston és mások, az utóbbi esetben Kassák Lajos, Illyés Gyula, Déry Tibor és mások műveire és hatására gondolok!). A hazatért nyugati magyar irodalom igazi befogadása, értékelése, az eredményeivel és hatásával történő számvetés, úgy tetszik, részben még a jövő feladata, és lehet, hogy ebben a helyzetben is marad. (Elhangzott a Tudományközi párbeszéd az amerikai magyarokról című budapesti konferencián, 2008. június 26-án)
