Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Pomogáts Béla: Hazatérő irodalom (az amerikai magyarokról)
Hazatérő irodalom Az emigrációs tudományosság és publicisztika két olyan területét szeretném pontosabban megjelölni, amelyek iránt különösebb hazai érdeklődés és várakozás volt tapasztalható. Mindkét terület hosszú időn keresztül az igazi nyilvánosság elől elzárt körzetnek számított, tudományos vagy publicisztikai megvilágításuk éppen ezért jól példázza azt, amit a nyugati magyar szellemi élet különleges lehetőségének és felelősségének nevezhetünk. Egyrészt a közelmúlt magyar történelmének: Magyarország második világháborús szerepének és tevékenységének, az úgynevezett „koalíciós” korszaknak, a Rákosi-diktatúrának, az 1956-os forradalomnak, illetve a forradalom utótörténetének, másrészt a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségek történetének és jelen helyzetének feltárására és vizsgálatára gondolok. Közismert dolog, hogy ezeknek a kérdéseknek a valóban tudományos kutatása és hiteles értelmezése igen hosszú időn keresztül politikai tabut jelentett, és csupán a hivatalos nézetek képviselői és propagandistái fejthették ki e tekintetben nézeteiket. Holott történelmünk és nemzeti létünk e rendkívül súlyos tapasztalatait csak az őszinte szó, a hiteles véleményalkotás értelmezhette volna, és a nemzeti tudatot zavaró frusztrációkat is csak akkor lehetett volna enyhíteni, ha a nemzet valóban megismeri történelmének ezeket az elhallgatott eseményeit, és „kibeszélheti” magából a felhalmozott közösségi traumákat. A hazai közvélemény következésképp rendkívüli mértékben érdeklődött azok iránt a művek iránt, amelyek a közelmúlt történetének, illetve a nemzeti létnek ezekre a fájó kérdéseire kerestek feleletet. Hadd mondjak példákat is; olyan könyvekre gondolok - hogy a tárgyi kronológia rendjében idézzem fel őket mint Gosztonyi Péternek a második világháború történetével foglalkozó müvei, Kovács Imre Magyarország megszállása című emlékirata, Szabó Zoltán Korszakváltás című tanulmánya, Faludy György Pokolbeli víg napjaim és Szász Béla Minden kényszer nélkül című visszatekintése, Nyeste Zoltán és Sztáray Zoltán recski beszámolói, Mindszenty József Emlékiratai, Aczél Tamás és Méray Tibor Tisztító vihar című munkája, a Bor- bándi Gyula és Molnár József szerkesztésében megjelent Tanulmányok a magyar forradalomról című gyűjtemény, Király Béla, Gosztonyi Péter és Bili Lomax könyvei a forradalom történetéről, Méray Tibor Nagy Imre élete és halála című könyve, a forradalom harmincadik évfordulóján közreadott Harminc év: 1956-1986 című tanulmánykötet, Gombos Gyula Húsz év után és Borbándi Gyula A magyar emigráció életrajza című munkája, illetve az erdélyi magyarság helyzetének tekintetében Illyés Elemér magyar, német és angol nyelvű könyvei, mindezeken túl az Új Látóhatár, az Irodalmi Újság, a Magyar Füzetek, a Szivárvány és a Katolikus Szemle számos közleménye, a Mikes Kelemen Kör tanulmányi napjai nyomán szerkesztett gyűjtemények, az Európai Magyar Protestáns Szabadegyetem és a SMIKK különféle kiadványai, például a négykötetes Bibó István-gyűjtemény, vagy a Magyar mérleg három kötete. A felsorolás hosszasan lenne folytatható. A kulturális vasfüggöny természetesen a nyugati magyar szépirodalom igen nagy és talán legértékesebb részét is elzárta a hazai olvasók elől. Mindez a hazai irodalmi kultúra fájdalmas csonkaságát eredményezte, minthogy az emigrációs irodalom már eleve addig nem ismert területtel egészítette ki azt a szellemi országot, amelyet
