Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - ANKÉT - Helyünk Európában... (Részvevők: Csáky Pál, Duba Gyula, Gál Sándor, Görömbei András, Lovász Attila, Pomogáts Béla, Kérdező: Fonod Zoltán)
ANKÉT POMOGÁTS BÉLA: - Nagyon egyetértek Markó Bélával abban, hogy szükség van erre a konszenzusos nemzetstratégiára, méghozzá minél előbb. Helyette méltatlan és ostoba vetélkedésekkel, kölcsönös gyanúsitgatásokkal: a nemzetstratégiai együttmüködés késztetésének és felépítésének jóformán teljes deficitjével találkozunk. (Igaz, Kós Károly közel kilenc évtizede meghirdetett erkölcsi értelmű nemzetstratégiai elképzelését is nyomban szétzilálta az akkori erdélyi magyar politika!) A közös nemzetstratégia felépítésének természetesen megvannak a feltételei. Először is: mindegyik magyar kisebbségi közösségnek ki kellene alakítania valamiféle saját nemzetstratégiát, másodszor: ezt egyeztetni kellene a többi magyar közösséggel és természetesen Budapesttel, és így létrehozni valamiféle közös stratégiát, harmadszor: ezt a stratégiát meg kellene valósítani. Ez a harmadik feladat jelenti a legnagyobb kihívást, erőpróbát és gondot, mert valljuk meg: eszméket még ki tudunk alakítani, arra azonban nagyon kevés példával szolgál a magyar történelem (a kisebbségi magyar közösségek története is!), hogy ezeket a stratégiai gondolatokat valaha is okosan és következetesen megvalósítani akarta (tudta) volna valaki. GÁL SÁNDOR: - A nemzet legfőbb egyesítő attribútuma a nyelv. Minden a nyelvben, a nyelvvel, s a nyelv által történik meg velünk, bennünk és általunk. Ezért azt hiszem, erre a kicsiségre alapozhatnánk nemzeti stratégiánkat. Röviden: ha a magyar nemzet egységét meg akarjuk őrizni, akkor a ma sokfelé szakadó magyar nyelvet kellene újraegyesíteni. CSÁKY PÁL: - Teljesen egyetértek Kós Károly szavaival és Markó Béla értelmezésével. Az önszerveződés a legfontosabb eszköz, amely nélkül igazi hatékonyság nem létezhet. Ebbe az irányba kell nekünk is haladnunk, nemcsak a politikában, hanem a társadalmi élet minden területén. LOVÁSZ ATTILA: - Nemzetstratégia? Nos, nem tudok mit kezdeni ezzel a kifejezéssel. Mit jelent? Fogjunk össze, hogy Bartók Bélákat, Szent-György Alberteket, Puskás Tivadarokat, Egerszegi Krisztinákat, Neumann Jánosokat szüljön ez a vidék? Ha erről van szó, nosza rajta, már most késésben vagyunk. A magyarság nem homogén embercsoport, sosem volt és soha nem is lesz. Egymással látszólag ellentétes irányok, értékrendek jellemzik, más-más a vallásunk, más-más a szocializálódásunk tere, a kolozsvári magyar embert törvényszerűen befolyásolja a román kultúra, gazdaság, hagyomány, a komáromit a szlovák, az ungvárit az ukrán, s erről az úgymond anyaországi magyar semmit sem tud. A magyarság különböző csoportjai között ma már nagyrészt nincsenek határok. Vegyük komolyan! Ne féljünk virtuális országhatárt átlépve dolgozni, vállalkozni, kutatni, publikálni, muzsikálni, szántani, vetni, házasságot kötni, még akkor sem, ha a nemzetállamokban gondolkodó és ebből nem keveset profitáló politikai elitek ellentétes tendenciákat hirdetnek. Ha sokan és sokszor merjük vállalni a kockázatot munkáért, elismerésért, sikerért, tapasztalatért, lassan csak eszébe jut valakinek 550 milliós piacra tervezni nyugdíjbiztosítást, egészségügyi ellátást, frekvenciagazdálkodást, energetikai koncepciókat, közlekedést. S akkor nem lesz kérdés az sem, hogy hol van a magyarság helye Európában, s megszűnik az az áldatlan, kétszáz éve fennálló helyzet, amikor magyarnak lenni sok helyen feladat, ahelyett hogy állapot legyen. GÖRÖMBEI ANDRÁS: - Rendszerváltozásunk két évtizedének legsúlyosabb hiánya a korszerű nemzetstratégia kimunkálásának a késlekedése. A politikai küzdel
