Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - ANKÉT - Helyünk Európában... (Részvevők: Csáky Pál, Duba Gyula, Gál Sándor, Görömbei András, Lovász Attila, Pomogáts Béla, Kérdező: Fonod Zoltán)
ANKÉT Az önismeret alapvetően fontos tényezője a történelmi cselekvésnek. Ismernünk kell ezeket a megoldást kereső múltbeli törekvéseket. Azt is látnunk kell azonban, hogy a szép elképzelések nemegyszer a közeg ellenállásába ütköztek és megcsúfoltattak. A Duna-völgyi népek tej testvériségét hirdető Németh László például romániai utazása során azt látta, hogy „ha mi jó képet vágunk ahhoz, amit velünk csinálnak, ők is jó képet vágnak a mi türelmünkhöz: körülbelül ez ma a román-magyar közeledés”. Másrészt arra is érdemes utalni, hogy olykor a megbékélés szándéka naiv jóhiszeműséggel is ösz- szekapcsolódott ezekben az ideológiákban. A hídszerep betöltése például lehet egy-egy ember önként vállalt feladata, de egy közösség legfontosabb küldetése nem lehet az, hogy másokat összekössön, hogy rajta átjárjanak. A Trianon-szindróma folyamatos jelenléte a Kárpát-medence újabb történelmében egyelőre akadálya annak, hogy az itteni népek közösen írják meg történelmüket. Pedig az Európai Unió olyan közösségnek tételezi önmagát, amelynek egymástól eltérő részei értik és megértik egymást. Bármilyen nehéz is, nincs más út. A közös gondolkodás, a tárgyilagos nemzeti és európai önszemlélet nélkülözhetetlen. DUBA GYULA: - Előző válaszomból kitűnhet, hogy Európa népei már ma is közösen írják történelmüket! Rövid történelem, de talán egyre homogénebb! A természetét részben az elvek, másrészt földrészünk gazdasági érdekei és hatalmi szükségszerűségei formálják. Jelenünk történelemformáló erői a világgazdaság ösz- szefiűggéseiben és érdekrendszerében érvényesülnek. Az emberiség sorsa a globális hatások nyomása alatt, alakulásuk során formálódik. Mi legyen a múlttal, az eddigi történelemmel, amely tudásanyaként, öntudatként, érzésként és szenvedélyként az emberekben él? A ráció javallhatna akár olyan megoldást is, hogy korunk új szempontjai szerint kellene átírni, megalkotni Európa történelmi képét. Badarság lenne s káros is! A történelmi materializmus is ezt akarta, sikertelenül! Európa a saját kárán kezdett okulni! Nem okos dolog a közmondás szerint: más kárán tanul az okos! De nem is megvetendő. A huszadik században két szörnyű világháborút robbantott ki, végzetes rendszereket éltetett, többé nem teheti! Impozáns és tiszteletre méltó, ahogy Európa a béke földrészét akarja megteremteni! Döntő szerepe volt az újkori civilizáció kimunkálásában, a műszaki fejlődés és a humánus gondolkodás melegágya lehetett. Tiszteletre és támogatásra méltó törekvés, amennyiben történelmi zűrzavaraiból tanulva a huszonegyedik században az emberség, az igazságosság és méltányosság földrésze kíván lenni. * Naivak lennénk, ha azt hinnék, az európai uniós csatlakozás az együttélés kérdésében egy csapásra mindent megold, még ha -kényszerűen - szelídítheti is azacsar- kodásokat és az ellentmondásokat! A mindennapok tanúsága szerint Kelet-Közép-Eu- rópa utódállamai (köztük Szlovákia vezetői is!) „rettegnek” a gondolattól, hogy a területükön élő népközösségek az autonómia (területi autonómia, személyi v. kulturális autonómia) és az ezekből eredő közösségi jogok lehetőségeivel éljenek. Persze, a Balkánon (lásd: Koszovó) is a régi beidegződések élnek. Es a nemzettudat szerepét sajátosan értelmezik mondjuk a flamandok (holland) és vallonok (francia) által „megosztott”
