Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - ANKÉT - Helyünk Európában... (Részvevők: Csáky Pál, Duba Gyula, Gál Sándor, Görömbei András, Lovász Attila, Pomogáts Béla, Kérdező: Fonod Zoltán)
Helyünk Európában... Hol a helyünk Európában? - évszázadok óta keressük a választ erre a kérdésre... Mégpedig azon népek között, melyekkel részben egy állam keretei között egy volt a sorsunk, vagy szomszédságban, esetenként szövetségben éltünk, sőt, arra is volt példa, hogy ádáz ellenségeskedések közepette osztoztunk egy évezred történelmében. Az Ady megfogalmazta „kompország” víziója, mely „legképesebb álmaiban is csak mászkált két part között: Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza”, 1918 után ez a vízió is szertefoszlott. Sokan azóta is azt hiszik, hogy a magyarok országuk kétharmadát fegyver által veszítették el, holott Párizsban, a Trianon-palotában nem fegyverek ropogtak, hanem a bosszú és az embertelen, erkölcstelen mohóság szedte áldozatait. Meg a magyar diplomácia, a politikai vezetők tehetetlensége is oka lett annak, hogy az ország kétharmada a győztesek és szekértolóik prédája lett. A békecsinálók gyalázatos módon megcsúfolták a népek önrendelkezési jogát, melyre Wilson amerikai elnök esküdött. A térképrajzolók és a politikai „bájolók” gonoszsága szaggatta szét a történelmi Magyar- országot, a „békecsináló” mamelukok szeme előtt, vagy öt-hat felé. Trianon azóta is métely, feledhetetlen, lelket roncsoló gyalázat. A második világháborút lezáró békeszerződés még gyalázatosabb módon rendelkezett a csehszlovákiai németek és magyarok sorsáról. A csehországi deportáció, majd a magyarországi kitelepítés szülőföldjüktől fosztotta meg azokat, akiknek ősei évszázadokon át itt éltek, s itt nyugszanak. A német és a magyar kisebbség helyzete, a benesi dekrétumok gátlástalan, embertelen rendelkezései miatt, a második világégést követő évtizedekben nemcsak a magyarság és Kelet- Európa, hanem Nyugat-Európa gondja is lett. Megemészthetetlen számunkra, s elfogadhatatlan, hogy az új évezredben európai uniós tagországok parlamentjei erősíthették meg a közelmúltban (Csehországban és Szlovákiában!) a dekrétumok, köztük a magyar és német kisebbséget diszkrimináló törvények jogosságát... Csaknem olyan gesztus ez, mintha a zsidótörvényeket vették volna védelmükbe. A parlament(ek) felvilágosult politikusai nem gondoltak arra, hogy ezzel a gátlástalansággal együttélni is megalázó... Gyalázatos ostobaság még akkor is, ha tudván tudjuk, hogy új- és legújabb kori történelmünkben a Baltikumtól az Adriáig húzódó övezetben a nemzeti határok etnikai alapon történő meghúzása úgyszólván lehetetlen. A magunk gondjai és kifogyhatatlan zűrjei, valamint „dicsőséges” vereségeink között említhetjük, hogy a szlovákiai magyarság politikai és érdekvédelmi képviseletét felvállaló politikai párt, a Magyar Koalíció Pártja, kormánypártként, két választási ciklusban lemondott arról a jogáról, hogy a „benesi dekréftimok” magyarokat sújtó jogtalanságát felvesse... ANKÉT