Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK - Tőzsér Árpád: Az ISz fél évszázada - nevének tükrében
EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK A 1908-ban a Nyugat beköszöntő írásának a címe: Kelet népe. A cikkben Ignotus, a lap főszerkesztője felteszi a kis népek örök lelkiismereti kérdését: miért csügg egy maroknyi nép az életen, mért nem olvad bele a nagyobb, szerencsésebb nemzetekbe? Eszerint az induló lap programja a magyarság teljes hasonulása lett volna a „nagyobb, szerencsésebb nemzetekhez”, főleg a kultúrájukhoz, s ezt a törekvést volt hivatva kifejezni az új folyóirat neve, a Nyugat. (A későbbi szerkesztők más irányba tekerték a lap kormányrúdját, hál’istennek, de ez már más kérdés, nem tartozik a témánkhoz.) 1958-ban a nehezen induló Irodalmi Szemle „programja” éppen ellentétes. A bevezető dolgozatot Fábry Zoltán írta, de már a címe is árulkodó: „Ideje már bizony”. Azaz Ady Endre egzisztencializmusa mint program: indulás az indulásért, „az élet él és élni akar”. Az irodalom maga (a jó irodalom) mindig egzisztencialista, egy folyóirat sohasem lehet pusztán az, mert akkor nem lehet megkülönböztetni a másik folyóirattól. A folyóirat: különbözés, s a különbözés elsődleges kifejezése a program. Az Irodalmi Szemle programja nem mutatott túl a puszta létezés programján. Méghozzá egy olyan irodalomnak a létét kellett volna felmutatnia, amelynek kezdettől fogva problematikus volt a léte: a „szlovákai magyar irodalomét”. Az „Irodalmi Szemle” név még ennél a létezésprogramnál is kevesebbet sejtet. Azt sugallja: ez a folyóirat nem maga az irodalom, csak „szemléje” az irodalomnak. Tudom (hisz már cselekvő részese voltam az indulás-kori időknek), van a névre mentség, magyarázat: azokban az időkben az irodalmi újításoknak vagy volt „szocialista hagyományuk”, vagy nem engedték megvalósulni őket (értsd: az újításokat). A folyóiratnevek általában szovjet (esetleg orosz) minták alapján születtek (így lett például az 1947-ben indult budapesti irodalmi folyóirat neve Csillag, de még 1957-ben is, mikor e „csillag” Kortárs néven újraalakult, gondolom, inkább az orosz Szovremennyikre hivatkoztak az alapítók, s nem a magyar előzményekre). Szóval az 1958-ban induló Irodalmi Szemle névadója a szlovák Slovenské pohl'ady volt, azt fordították le, illetve magyarosították meg a Szemle-alapítók. Egy biztos: az „Irodalmi Szemle” olyan semleges név, amelybe az „egzisztencia”, puszta létezésprogramján túl még akarva sem lehet belemagyarázni semmilyen más programot. S Fábry bevezető cikke pontosan leképezte a cím által sugalltakat. Ez volt a kezdet, aztán jöttek a hatvanas évek, s markánsan körvonalazódni kezdett az Irodalmi Szemle sajátos profilja: egyfajta közép-európai európaiság mint szemlélet és horizont, sőt irodalmi iskola, kifejezésforma. 1965-től már magam is szerkesztője voltam a lapnak, emlékszem, mennyire megegyezett a véleményünk (Koncsol Lacié, a másik szerkesztőé s az enyém) a közép-európai törekvéseket illetően a főszerkesztő Dobos László véleményével, s ebből a szerencsés egységből formálódott a lap egységes arculata. Rendszeresen közöltük az egész magyar nyelv
