Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK - Dobos László: Utak, útkeresések (Beszélgetés, részlet)
EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK nyének is érezte az Irodalmi Szemlét. Az arcát s útjait kereső lap (irodalom) számára a Fábry adta biztonság eligazító iránytű volt... Fábry Zoltán életem egyik forrásvidéke, keresem jellemének, életművének meghatározó jegyeit. Az igazság szenvedélyes keresése, ez az emberi-szellemi vonása érintett meg legelőbb, s ez van hozzám ma is a legközelebb. Számomra életművének az a legerősebb, mindent behálózó fonala. Életművének meghatározó élménye és területe a háborúk kora, fanatikus antifasizmus. A Fábry-értékelők életművéből nagyobbrészt ezt a kort hangsúlyozzák. Igen, ez a kor lassan a történelem kövületévé válik, kifényesedtek veszélyes zátonyai is. Másik nagy területe: a nemzetiségi lét drámái, küzdelmei, gondjai, jelenségei. Személyiségének vonásai - szenvedélyes igazságkeresése, kíméletlen szókimondása, nyíltsága, lényegre törése - e témájú írásaiban parázslanak igazán. A háború után első írása 1948 decemberében jelenhetett meg az akkor induló Új Szó oldalain. Címe: Az első szó. Egyebek között ezeket írja: „Történelmi tévedésből kerültünk a vádlottak padjára, amelyet most emelt fővel elhagyhatunk...” Vádlottak padja, vádló és vádlott: sajnos, nemzetiségi létünk veleszületett jelensége. Kevés a történelmi sikerélményem, mondhatnám ezt, persze, többes számban is. S az emberi természet törvényei szerint mi lehet erre a válaszom? Kompenzálni a rosszat, a hiányt emberi valutával, emberi értékkel: magatartással, teljesítménnyel. Fábry Zoltánhoz én innen közelítek. Az igazság szenvedélyes keresése egy nagyméretű egyenlítési szándék. Kompenzálni a történelmi győzelem egy emberöltő hosszán kimutatható hiányát. Magatartással, helytállással, vállalással. Aprómunkával. Az igazságkeresés, a tények kimondása nem öncél: egyéni és közösségi megtisztulás. Fábry igazságkeresése szüntelen állásfoglalás. Szembehelyezkedés egy korszak diktatórikus tébolyaival: a militáns gondolkodással, az embertelenséggel, a fasizmussal, a nacionalizmussal, a személyi kultusszal, az emberi és nemzeti jogsértés minden formájával... Fábry egy korszak antiembere, antitézise. Ma ezt már elmondhatjuk, s el kell mondani. Ezért lehetett iránytű, erkölcs, humánum, ezért lehetett hozzájárni szerkesztői s irodalmi tanácsért... folyton ugyanazt a kérdést téve fel neki: hogyan éljünk egy korszak útvesztőiben, hogy amit teszünk, az ne legyen értelmetlen? Két évtizedig Fábry realizmus-parancsolatai melengették, nevelték, alakították irodalmunk realizmusvonalát. Fábry által az irodalom adta nemzetiségi közéletünk szemléletét is. Fábryt nem kötötte a funkcionáriusszellem, nem volt lekötelezett. Nem volt megvásárolható. Fábry élete és magatartása antitétel volt: a hazugság, a frázis, a dogmatizmus, a sematizmus, az alattvalói szellem ellenpólusa. Minden embertelenség antitétele. (Részletek Kövesdi János Közös irodalmi tulajdonunk című beszélgetésből. ISz, 1998/8.)
