Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK - Duba Gyula: 50 éves az Irodalmi Szemle
EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK DUBA GYULA 50 éves az Irodalmi Szemle Ezerkilencszázhatvannyolc szeptember elsejétől szerkesztettem az Irodalmi Szemlét. Emlékszem az első napra, amikor főszerkesztőként munkába mentem. Kapunkon kilépve az utcán - akkor Fučík utcának hívták - szovjet páncélos kétéltű jármű jött szembe velem, nagy gumikerekein lassan gördült felém, terében acélsisakos lövészek ültek géppisztollyal a kezükben. Énrám - a járókelőkre - ügyet sem vetettek, talán nem is láthattak, az emeleteket figyelték. Aztán a Felkelés terén láttam az Irgalmasok templomának golyók sebezte tornyát, s távolabb, a Nagyposta előtt a virágokat és gyertyákat azon a helyen, ahol meghalt egy ember. A Štefánik utcában újabb járőröző páncélos jött szembe, benne sisakos katonák, kalasnyiko- vok. S egy pillanatra az jutott eszembe, hogyan lesz ezután, lehet-e még lapot szerkeszteni?! És... nem lett semmi! Folytatódott minden, ahogy elkezdődött. Az egyre termékenyebb reformgondolkodás tiltakozásokban csúcsosodott ki és az irodalom tette tovább, amit elkezdett, a megújulást. A politikai-hatalmi párharcok bűvös köréből nem szabadulhatott, de mégis inkább az irodalmi alkotás irányaira és eredményeire figyelt. Kiderült, hogy az irodalmi gondolkodás és formateremtés öntörvényű, makacs erő, már-már megfékezhetetlen és alig irányítható, mégoly drámai beavatkozás is nehezen állíthatja meg. Akkor ismertem fel, hogy hazai magyar irodalmunk is olyan fokára ért az alkotói értékteremtésnek, melyet már nem ad fel és következetesen halad a maga útján. Amit már elért, ahhoz ösztönösen és elemien ragaszkodik, és a szellemi munka természetének megfelelően további felfedezésekre, új értékekre tör. A szerkesztő dolga, hogy mindennek teret biztosítson. Ezek az eredmények a történelmi sors és kisebbségi létforma megjelenítését és új esztétikai értékek elmélyítését jelentették. A lapnak pedig teret kellett biztosítani ehhez és vállalni érte a közlés felelősségét. A Szemle éppen fennállása 10. évfordulóját ünnepelte, és nagymértékben neki volt köszönhető a reformgondolkodás elmélyülése. Másrészt, mintegy vele együtt - 1958-ban - jelent meg a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája. A „nyolcak” nemzedékének két kulcsembere - Tőzsér Árpád és Koncsol László - már korábban a Szemle szerkesztői voltak Dobos László főszerkesztő irányítása mellett. Tőzsér Férfikor, így jöjj! című verse —meg Fábry Zoltán Ideje már bizony! című előszava - indította a lapot. Koncsol pedig az antológiát védte a nemzedék és költészete körül kialakult vitában. Mindketten a klasszikus értelemben vett irodalmi formák és esztétikai értékek hívei voltak. Az induló nemzedék ösztönösségével szemben minőségi szempontokat védelmeztek. Munkájuk nyomán a lapban már mozgolódott és hangot adott magáról irodalmunknak immár harmadik - a Vetés - nemzedéke, amely nem sokkal később az Egyszemü éjszaka (1970) és a Fekete szél (1972) című antológiákban teljes mellszélességgel
