Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kovács Győző: Két könyvről (Duba Gyula: Gondok emléke - emlékek gondja, Dobos László: Évgyűrűk hatalma II.)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE férfiak népes serege a gulágba, a munkatáborokba. Aki visszakerült ezekből - csak dadogni tudott, ha egyáltalán tudott vagy inkább merészelt, mindarról a szörnyűségről, amelyet átélt. Dobos László szíve-lelke és szája megnyílt, amikor - szinte monológként - ezekről - a kitörölhetetlen - évekről beszélt. A regény és publicisztika betűi keltek életre. Azokról a parasztemberekről szólt, akik az „élet termésével” foglalkoztak, s vitték őket a tűzlángba, melyről - ha egyáltalán - dadogva tudhattak beszélni utólag... A pokoli ellentétekről: otthoni életükről és az idegenségről. Az író (és az ember) látszólag „könnyek nélkül” emlékezett; amikor már sírni sem tud. A lélek redőibe beleitatódott a múlt, a gyermek- és ifjúkor megannyi szörnyű élménye. Az író - miként Fábry Zoltán is egykor - sokak, százezrek véleményét fogalmazta meg, írta le azt, amit szorongó és titkolt fájdalmukban nem tudtak vagy inkább nem mertek el- és kimondani. így nyert polgárjogot Dobos László írásaiban (regényben és publicisztikában) az emlékezés és emlékeztetés motívuma, s a próbatétel erkölcsi parancsa. Mementóként. Nem csak „bakatörténetek” voltak ezek; soha ki nem törölhető egykori jelenek, mára múlttá vált élet- és csoporttörténetek. Ha majd, teljeskörüen, s monográfiában feldolgozzák Dobos László életművét - minderre (ti. a regény és publicisztika kapcsolatára) kellő hangsúllyal kell a figyelmet felhívni. Erre a belső kapcsolatra. Rakjuk egymás mellé a négy kötetet: Gondok könyve, Teremtő küzdelem, Évgyűrűk hatalma I. és II., íme (a regények mellett): Dobos László gondolat- és eszmerendszerét, az indítékoknak a keretét és magvát kapjuk. Mennyiségileg pedig (együtt: több mint ezer oldal) egy új, sajátos Dobos-kötetet. De hát itt nem meny- nyiségi összegezésről van szó! A gondolatok kifejezéséről van szó: a csíráktól a teljes kifejletig. Amikor a néma beszélni kezd: erről volt és van szó. A közel „fél évszázad elhallgatásáról”. „Mintha mi sem történt volna, mintha mindez a háború utáni idő velejárója lenne. Az elhallgatott bűn, a titkosított bűn. A földbe betonozott bűn. Hiteles igaz hírt a történtekről kezdetben csak azoktól a kevés néhányaktól kaphattunk, akik visszatántorogtak a pokolból” - olvashatjuk a Kései siratóban. „Bibliába vagy történelmi festménybe illő dermesztő kép” - emlékezik az 1991 -es májusi leleszi emlékezésre-eseményre. Lehetne folytatni... De én - ezeket olvasva - azt a májusi beszélgetést nem tudom feledni a mai napig. Bármit olvasok Dobos Lászlótól, az a kép elevenedik meg: Pozsonypüspöki, 2006. május 18-ika. Objektív kép - telítve (szubjektív) vallomással; mintha az író a kötetekből lépett volna ki, hogy szavakkal erősítse meg, hitelesítse mindazt, amit addig leírt... (Madách-Posonium, 2006) Kovács Győző
