Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Gyüre Lajos: Az Új Magyar Museum
Gyüre Lajos a trianoni határok megvonása új helyzetet teremtett a határon kívül rekedt magyarság körében nemcsak politikai és gazdasági vonatkozásban, hanem az irodalmi életben is. Fábry mondja egy helyütt: „a semmiből kellett indulnunk”. S ez így igaz. A Pest-központúság tehát nem mai keletű. Úgy is mondhatnánk: a vidék és a világvárossá fejlődő Budapest szembekerülése. Az „Új Magyar Museum” programadó beköszöntőjében Sziklay László is így nyilatkozik: „Decentralizációs munkánk tehát nem fakad merev Budapest-ellenességből. Budapestnek kulturális központnak kell megmaradnia, Isten is erre a szerepre teremtette. A mi kötelességünk az, hogy kiműveljük a magunk parlagját, felszínre hozzuk tájunk magyarságának sajátos értékeit, s így, a többi magyar tájegységgel kezet fogva az egyetemes európai lélek forrongásának e drámai pillanataiban megmentsük magyarságunkat az elszíntelenedéstől... Budapest ma jóformán egyetlen irodalmi és tudományos fórumunk. Ha nem kallódik el egy-egy tehetségünk a parlagiasság homokjában, Budapest szívja föl. Ami Budapesten kívül van: egy-két kivételtől eltekintve vagy egyszerű utánzása a fővárosnak, vagy pedig félénk kezdeményezés, amelynek »írói és olvasói készületlenek« .........Ezzel elmondtuk programunk lényegét”- írja Sziklay L ászló. És még valami, ami ha nem is az irodalomra, de Kazinczy szellemére, működési területére utal: Kazinczy iskolai felügyelőként II. József rendelete alapján Egertől a Kárpátokig terjedt. Nézzük meg, az Új Magyar Museum hatáskörét: (az „Új Magyar Museum”) megjelenik évente két kötetben, négy füzetben az érsekújvári, komáromi, lévai, ipolysági, losonci, rimaszobati, rozsnyói, miskolci, salgótarjáni, egri, sárospataki, sátoraljaújhelyi, ungvári, beregszászi, munkácsi, huszti és máramarosszigeti irodalmi, tudományos és művészeti egyesületek együttműködésével”. .. Hogy ez a területi egyezség tudatos volt-e Sziklay részéről, vagy csak a véletlen műve, ma már nehezen megmondható. A tény azonban tény marad. Megtaláljuk a lapban az egri Wongrey Gusztávot, Gulyás Pált Debrecenből, a sátoraljaújhelyi Meskó Lajos kegyesrendi tanárt, Lajos Árpádot Miskolcról, Kálmán Béla középiskolai tanárt Érsekújvárból, Scherer Lajos gimnázumi tanárt Losoncról, Nyíresi Tichy Kálmán múzeumigazgatót Rozsnyóról, Mécs Lászlót Királyhelme- cről, Újszászy Kálmán teológiai igazgatót Sárospatakról, és még sorolhatnám a neveket, szinte a régió minden tájáról. Ez az a gárda, amellyel Sziklay lapot indít, s a már elhangzott programadó cikkében fel akarja emelni a „pallérozatlan” vidéket a „pallérozott” Budapest szintjére. „Kazinczy jegyében”, a Kazinczy Társaság égisze alatt. Szlovákiában 1918-tól 1938-ig felnőtt egy új generáció, amelyre már támaszkodni lehetett, s ebben a növekedésben, emberré válásban oroszlánrészük volt az emigrációba húzódó irodalmároknak, az anyaországban némaságra kárhoztatott íróknak, a kurzuspolitikusok által az irodalmi kataszterből kiszorított alkotóknak, mint például Móricz Zsigmondnak, Ignotusnak, Barta Lajosnak. De említhetném József Attilát, Juhász Gyulát, a Tátrában betegségét gyógyítgató Tóth Árpádot, a Kassai Naplóban sűrűn megjelenő Karinthy Frigyest.
