Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: Baranyovics Borisz Szerjozska szuflé című kötetéről
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Perui nőt cirógatnék, / A méhébe visszaszállnék, / Vízben úszva kiabálnék. / Bálnák hátán csendben ülnék, / Árvák száján sikolthatnék, / Derűt borút váltogatva /Lerogynék a Duna partraA verset csak a helyesírási hibák zavarják meg, ami meglehetősen zavaró tényező az egész kötetben, visszatérő jelenség például a „mond” második személyű felszólító módjának különösen bántó hibája, de szembetűnő a tartalomjegyzék következetlensége is, mivel egyes verscímek más formában szerepelnek a könyv lapjain, mint a tartalomjegyzékben (Modemság/ Modernség; Szerjozska szuflé/Szerjoska szuflé; Néha hazudok/Néha hazudik). Persze ez esetben elsősorban szerkesztői figyelmetlenségről kell beszélnünk. A népies vonulat mellett a másik érdekesség, ami feltűnhet a Szerjozska szufléi olvasva, hogy a szerző az irodalmi hagyományt is játékba hozza, ismét csak elrugaszkodva a rapköltészet egysíkúságától. Nem egy helyen például érdekes módon Tóth Árpád hatása érvényesül Baranyovics Borisz költői világában, ahogy olykor impresszionista képek villannak fel, majd tűnnek tova a sorok között. A nagyvárosi magány nyomorúságát és a természetes tisztaság iránti vágyakozást olykor a vulgarizmus álcája mögé bújva ábrázolja a szerző, máshol azonban egészen lakonikus és letisztult szövegen keresztül. Az említett Tóth Árpád-i vonal a legélesebben a Hétfő reggel című opusban mutatható ki, amely tulajdonképpen a Meddő órán parafrázisa, érdemes teljes terjedelmében idézni: Joghurtital / Érzés kihal. // Bokán takony, / Magam vagyok. / Nagyon. // Érzés kihal / Joghurtital." Baranyovics provokatív, de vulgarizmusa inkább irónia, s talán nem tévedünk nagyot, ha megállapítjuk, hogy ebben a versben valóban eredeti módon követi a kortárs költészet hagyományértelmezésének irányát. Máshol is találhatunk azonban utalást Tóth Árpádra: „Az éket meg egyre nagyobb kalapáccsal ütik az emberi lelkek közé.” (25. o.). Ez a sor tovább árnyalja a szociális érzékenységet, az apró szőke csillagok (22. o.) című versben ezzel szemben a nyelvi stílus idézi a híres nyugatos költőt, még ha kissé naivan és korszerűtlenül is: „Megismerem / a hirtelen /pirkanó /csacs- ka /pőreséget, // ha a pára / éget, / száraz garat /fáradt szavak...” (A „pirkanó” nem az egyetlen egyedi hangzású szó Baranyovics Borisz költészetében, máshelyütt is megfigyelhetőek sajátos, népies kifejezések, melyek érdekes távlatokat adhatnak a szövegeknek.) A nagyvárosi élet és a népiesség nyelvi konfliktusa sajátos melankóliával hatja át a kötet verseinek jelentős részét: a természet, az „éganya” szomjazása, az emberi pillantások szürkesége, a komor aszfaltvilág gyakran nyomott hangulatot teremt. Ezt az életérzést kiválóan szemlélteti a V.Ü.É.D.M.A. című vers utolsó két sora: „Mint egy fáradt, forró metróvagon, / amikor pihenni tér szemlesütve.” (47. o.) Ezt a fajta szövegvilágot ellensúlyozandó a kötet utolsó, Módszer című ciklusa szinte kizárólag a nyelvi játékokra épülő alkotásokat tartalmaz. Ezekben a versekben a formára helyeződik a hangsúly, néha szinte már szélsőséges arányban, ahogy a Tikkelés című egysorosban: „A Titicaca tavi tektitek taktikai titoknokának tikkasztó titkai.” (51. o.) Az őrült szójátékok és végtelen alliterációhalmozások hát
