Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Gyüre Lajos: „...egy képzelt várudvar ... lovagi küzdőterén” (Tóth Elemér Tölgyek című verseskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE nes arányban gyűlnek, sokasodnak az elmúlást idéző versek. A Szomorú dal, a Nem bánom én, Ősz felé, Hajön az ősz stb. A betegség, az elmúlás gondolata így csapódik le a költő érzésvilágában, verseiben. A kitárulkozás ,a mindent elmondás zaklatott világa nem hozza meg a várt nyugalmat, inkább növeli azt, vagy éppen ez adja meg a költészetben nélkülözhetetlen belső izzást, amit Márai már említett soraiban szinte megkövetel a jó verstől. Tóth Elemér nemcsak a szép, meghökkentő képzettársításokkal lepi meg olvasóit. Szóképeit, az egymástól távol eső képeket úgy illeszti be verseibe, hogy az olvasó előtt kibontakozik a hasonlat, a metafora, metonímia csodálatos harmóniája. Ha csak egynéhányat említek, az is elegendő bizonyító erővel bír: például a Közelítő őszben így írja le az ősz jöttét: „...Még óvatosan, vigyázón lépeget, / s halad, halad tipegve előre, / mint a képtár vén, lúdtalpas őre, / ki sorra csodálgatja a képeket.”... Irigylésre méltó gyönyörű rím, és hasonlat! Másik példa: ...„csípőjét ringató búzatábla”... Bár ebben a képzuhatagban elbújik néhány félreérthető szókép. Ilyen: „Ki tilthatja meg a rigóknak/ hogy gyászruhájukat viseljék/ mikor erős várunk alapja / csupa homok és csupa semlyék.” (Ki tilthatja meg). Az „erős várunk” kurzívval szedve szinte felkínálja a kálvinista zsoltár szövegét „Erős várunk a mi Istenünk / Jó fegyverünk és pajzsunk /... Ám legyen, elfogadom. De akkor mit keres a vers szövegében az „erős várunk alapja /csupa homok és csupa semlyék?" Vagyis a várunk homokra és semlyékre, épült? (semlyék: csalitos vizenyős terület). Ezek volnának az „erős várnak” „jó fegyverei”? Erősen kétlem! A „semlyék bizonyára csak a rím kedvéért került a versbe! A viseljék-semlyék mily gyönyörű lenne, ha előbbre vinné a verset — de nem, kilóg a szövegből. „Az ősz kopogtat, érednek a színek”. Az „érednek” kifejezés kissé mesterkélt, azt is mondhatnám: erősen tájszóíze van. Nem biztos, hogy a költő nem találhatott volna más szinonimáját az ősz beköszöntésének. (Ősz felé),... „Vagyok/...A rózsaillat-/körötted kerengő / a szénaszag, a rét”...(Szénaillat! Szaga csak az összepállott szénának van! Az esőt nem kapott, s úgy száradt funek-szénának illata van!) Van egy másik különlegessége is a kötetnek! A könyv 62 verséből 56 szonett! Egy kötetben ennyi szonettet - nem összegyűjtött kiadásban - őszintén bevallom, még nem láttam! Nem hiszem, hogy a magyar irodalomban még egy ilyen kötet előfordulna! Nemcsak azért, mert a szonett verstani kötöttségénél fogva próbára teszi a verselőt, hanem azért is, mert a témája sem engedi a költőt szabadon gazdálkodni (garázdálkodni) mondanivalójával. Megköveteli, mi több, elvárja a versben azt a borongó, legtöbb esetben a szentimentalizmusba hajló váltást az első nyolc sor után következő két háromsoros részben, amihez - nézetem szerint-Tóth Elemér nem minden esetben köti magát. A látvány miatt engedményeket tesz! Mindez azonban nem von le a versek élvezetéből egy jottányit sem. Inkább visz, magával ragad egy képzelt várudvar homokkal megszórt lovagi küzdőterére, ahol az esti homályban lant kíséretében elmondhatja mindazt, amit józan nappali fénynél talán meg se merne bevallani. Valószínűnek tartom, hogy a költő éppen a szonett megkövetelte nehézsége miatt választotta ezt a formát, mintegy a tollával hadakozó középkori lo-
