Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Sándor Zoltán: Folyóparti szimfónia (novella)
Sándor Zoltán Néha kevesebbet kellene beszélnem. Vagy egyáltalán nem is kellene beszélni. Hallgatni. Mint az óriási tölgyfák, amikor hideg éjszakákon elmegyek mellettük. Vajon mi a véleményük rólam? Hiába kérdezem tőlük, ők csak hallgatnak. Terebélyesednek és évről évre szebbek és öregebbek lesznek. A zene megfoghatatlan. Itt az idea, itt a forma, de nincs test. Olyan misztikus. Ebben rejlik a titka. Ezért nem múlandó. Ezért nem tudom még lelki beavatkozással sem eltorzítani emlékezetemben, teljesen ellentétben a magamban hordozott többi megörökített képpel, amelyek lelkiállapotom variációinak köszönhetően szakadatlan változási folyamatoknak vannak kitéve. Emiatt szeretne minden művészet zene lenni! Az Új Világból című szimfónia mindig egy új világba vezet be. Pedig Dvorák már rég nem él. Vagy csak egy Új Világba szökött?! És az a kispad ott a folyóparton, amelyen üldögélve és a sárguló papírlapokat forgatva először megpillantottalak -megvan még? Nem emlékszem a színére. Vörösre festem. A hajad is vörös volt. És a Nap is. Meg a vér is az ereimben és az arcomon. A levelek pedig aranyszínűek voltak. Mint a fény az éjszakában. Bódító táncot jártak a szellő szárnyán. A szépség idea. Amikor megérintem felületét, megkóstolom ízét, amikor beszippantom illatát, megpillantom arcát, amikor meghallom hangját, már test. És tudatomban megerősödik a hit: ez a szépség, amivel egyidejűleg megszületik egy új idea. Az ideából kiindulva, az anyagon keresztül, újra az ideához jutok. Először a testet érzékelem, de az idea mégis előtte van. Kronológiailag nem, de spekulatív módon igen. Mert máskülönben hogyan ismerném fel? A folyóparton pillantottalak meg először. Nem tudom szabatosan elmondani, milyen volt az az érzés, ami akkor hatalmába kerített. Talán ezt hívják hatodik érzéknek. Talán. Egyes dolgokat nem tudok szavakkal kifejezni. Egyes dolgokat nem is lehet szavakkal kifejezni. A szavak e világi koholmányok. Csak formái az ideáknak, amelyeket agyunk számára próbálnak elérhetővé tenni. Korlátoltak. És nem hatnak eléggé gyorsan. Van, amit csak érezni lehet. És az összes igyekezetem, hogy egy bizonyos ideát szavakba csomagoljak, hiábavaló cselekedet marad, ha az az idea ontológiai értelemben már nem létezik annál, akinek át akarom adni. Egyáltalán nem fontos, hogy érted-e, de érzed-e? Van a zenében valami hatalmas. Isteni. Megfoghatatlan. Te pedig olyan vagy, akár egy szimfónia. Megtestesült szimfónia! Tulajdonképpen csak ennyit akartam mondani.
