Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Aich Péter sággal követik egymást, s követelik a maguk helyét, hogy azokat nem is győzzük megemészteni, saját értékrendünkbe elhelyezni, vagy akár beépíteni, mert mire erre sor kerülne, már megint valami új kopogtat nálunk - ha ugyan kopogtat, többnyire kérdezetlenül beront. Mert a szellemi élményeket is meg kell emészteni, s erre idő kell, nem lehet az élvezeteket végtelenül habzsolni, azt már a rómaiak is tudták, azért használták a madártollat. Márpedig az idő tényezőjét szívesen figyelmen kívül hagyjuk, mint ami kényelmetlen, zavaró, ami útban áll. Az értékek is divattá devalválódtak, évszakok szerint. Mit is kezdjünk ezzel? Mit gondoljunk erről? Hogyan értékeljük és főleg mi szerint? Mi itt a fogódzó, a mérce, mihez viszonyítsunk? Ha túl sokat eszünk, a test nem soká bírja, rosszul leszünk. De vajon miért gondoljuk, hogy a szellem többet bír, holott a szellemi rosszullét jelei is egyértelműek?! Vajon végiggondoltuk, milyen következménye van annak, ha a túlzott szellemi élményeken madártollal könnyítünk? Az újkori olimpia jelszava nemes vetélkedőre invitál - csak éppen az a baj, hogy mindent pontosan lemérünk. Az ókori görögöknél egy számított: az elsőség, a teljesítménnyel nem sokat törődtek, hiszen az viszonylagos. És ami még ennél is lényegesebb, akárhogy forgatjuk: emberi (fizikai) határa van. Ha nem lenne, nem kellene a dopping, s a jövőben majd egy kis génmanipuláció, hogy tíz métert tudjanak távolba ugrani, s hármat magasba. Ha megkérdezzük a közgazdászokat, miért rossz, ha holnap is annyit gyártunk és fogyasztunk, mint tegnap, nem kapunk kielégítő választ (ha ugyan kapunk egyáltalán valamilyet). Talán nem is közgazdásznak való a kérdés, hanem pszichológusnak. Mindenesetre sok baj származik ebből, s ha az intelmeket a jövő nemzedék számára valamivel meg kellene toldani, úgy ez a mértékletességre való intés lehetne. Mert mire is vágyunk? Egyre magasabb életszínvonalra. Ez persze eléggé viszonylagos fogalom, de természetünknél fogva attól függően lesz magasabb, minél több anyagi természetű vágyat, elvárást ébresztünk az emberben. Mert mindenki boldog akar ugyan lenni, de valahogy mindig csak anyagi tényezőhöz kötjük ezt a boldogságot. Van működő tévéd? Sebaj, végy újat, olyan funkciókkal, amelyeket nem is tudsz majd kihasználni. A régit pedig dobd ki, szeny- nyezd vele környezetedet, legyen miben megfulladnod. Még a tavalyi mosóport használod? Hogyhogy? Nem is vagy teljes ember, ha nem veszed észre, milyen szexi az új mosópor. Esetleg foglalkozz azzal a félmeztelen nővel, aki a mosóport reklámozza, ne a pároddal, aki a zoknidat mossa, mert csak úgy leszel igazán menő. Ez a reklám üzenete. Persze jó, ha valami jobb, ilyetén vágyunk azonban gyakran félrevezet, mert hiszen szívesen, készségesen hisszük el, hogy ami új, az egyúttal jobb is. Cserélgetünk is szorgalmasan mindent: inget, gatyát, állást, szeretőt, s különböző szinten hajtogatjuk, hogy így lesz szebb, jobb, teljesebb, változatosabb és színesebb az életünk. Vagyis azt igyekszünk bebeszélni magunknak, hogy szellemi életünk minőségének anyagi függvénye van. Nem pedig fordítva. Ennek érdekében kísérletezünk minduntalan. Életszínvonalunk érdekében
