Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Intelmek és tanulságok solyogva így jellemezte (az akkor már kommunista börtönt megjárt) Balogh Edgárt: Edgár mindig idealista volt, az is maradt! S ez valóban így volt: kommunista vonzalma idealizmusból fakadt, amolyan őskeresztény fölfogással, amely francia jelszóval (liberté, égalité, fratemité) párosult becsületes polgári kiadásban. A polgári értékrend, amelyet Kölcsey olyan pontosan, s Arany oly tömören fejezett ki, mélységesen beleivódott, erre rakódott rá természetes hozadékként kommunista idealizmusa. S ne feledjük: Balogh Edgár Csehszlovákiában s Romániában is a kisebbség tagjaként éli meg a világot, s mint ilyen, eleve fogékonyabb a demokrácia, a kisebbek, gyengébbek jogai iránt. Apám mondogatta: nekünk (magyaroknak) kétszer kell bizonyítani. Ez a fölfogás Balogh Edgártól sem volt idegen, élete, munkássága erről tesz bizonyságot, csak sajnos nem a megfelelő partnert választotta ehhez. Intelmei is erről szólnak. Balogh Edgár Intelmeit mai szemmel bonyodalmas értelmezni, aki hozzálát, nem biztos, hogy képes végigolvasni, annyira tele van a szocializmus építése idejében kötelező kommunista fogalmazási frázisokkal, s aki nem tanulta meg annak idején, hogyan kell a sorok közt olvasni, nehezen boldogul a szinte elrettentő szó- használattal. Mert annak idején illett a kommunista „klasszikusokra” - Marxra, En- gelsre vagy Leninre, egy ideig még Sztálinra is, illetve a soros pártfőnökre, vagy a legutóbbi pártkongresszusra - legalább hivatkozni; akkor volt rendben a világ, ha már volt minimum egy idézet tőlük, utalás, hogy ők már megmondták előttem, amiről én itt most úgy teszek, hogy fölfedeztem. Egyszerűen nem mondhatott az ember semmi okosat, ha annak valamilyen előzményét, csíráját az egyik - a megítélés idejében elfogadott - kommunista nagymenőnél nem lehetett kimutatni. Vagyis megfelelő csomagolásban kellett prezentálni mindent, hogy elfogadható legyen a pártállamnak, s az uralkodó ideológiának. Balogh Edgár ezt elvben el is fogadja, ám a kommunista eszméket magáévá téve azokat a valóságtól függetlenül idealizálja, s minduntalan visszatérni igyekszik a számára eredeti értelmükhöz. Reménytelen szélmalomharc ez. Saját elvbarátai börtönzik be (majd rehabilitálják), hogy végül a Ceau§escu-féle diktatúra vége felé újra elmondja véleményét a nevezetes tévéinterjúban, amelyet csak elkésve (hajói emlékszem 1989 nyarán) sugároztak a magyar tévében, nehogy bántódása essen Balogh Edgárnak (bár a beszélgetést Glatz Ferenccel még 1986-ban rögzítették). Élete talán utolsó interjújában3 erre is rákérdeztem, akkor szinte furcsállva mondta, hogy nem nyúltak hozzá, semmi visszhangja nem volt a beszélgetésnek. Ugyanakkor „amit ezek csináltak, annak semmi köze a kommunizmushoz ” szóbeli kommentárral így nyilatkozott: „Nem én adtam fel humánumomat, hanem annak politikai hordozói torzították el a forradalmi munkás- mozgalom eredendő céljait és módszereit", ezek szólamai „nem azonosak többé a néptestvériségről és társadalmi igazságról még Csehszlovákiában kialakult ifjúkori elgondolásaimmal".4 Balogh Edgár hűséges ember volt, kitartott elvei, nézetei mellett. Nem rajta múlott, hogy a kommunizmus nem az volt, aminek ígérték, aminek láttatni próbál
