Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Aich Péter Első benyomásként ettől lényegesen eltérőek Balogh Edgár Intelmei. Ő egy lényegileg más világban fogalmazza meg elvárásait a fiatal nemzedék felé, s más indíttatással. Nem is annyira inteni akar, mint Szent István, nem is moralizálni, miként Kölcsey - Balogh Edgárt sokkal inkább Arany János-i féltése vezeti: egy világban, amely az övé, meg nem is, egy világban, amely számára sokkal inkább hit kérdése, mint megvalósítható/megvalósuló realitás. Ne értsük félre: Balogh Edgár valóban hisz az új világrendben, ám ő ebből nem profitálni akart, hanem segíteni - ami persze nem mentség, hiszen egy diktatúra (tudatos? akaratlan?) szekértolója volt; e hit jobb híján vallásnak is nevezhető, miközben realitásprecepciója pontosan (vagy mégis csak közvetetten?) érzékeli, hogy ettől a megálmodott (vagy inkább áhított?) világtól bizony elég messze van. Ma már közhely, amit annak idején még gondolni is veszélyes volt, nevezetesen hogy a kommunista modell irreális, zsákutca, megvalósíthatatlan, amolyan földi mennyország, amely ellentétes az ember természetével (nem véletlenül ábrándoztak a kommunista ideológusok az „új” embertípusról). Akinek volt szeme, legkésőbb 1968-ban észrevette, hogy ez a rendszer még korrekcióra, emberközeli módosításra sem alkalmas. Balogh Edgár életterében, a Ceau$escu-féle rémuralomban ez akkor még nem volt ilyen egyértelmű, az Intelmek írásakor (1972-ben jelent meg a könyv) még fölhozható volt az eszmecsere, a vita szükségessége, ám ez Romániában is csakhamar odáig züllött, ki tud jobban nyalni (aki emlékszik, tudja: a kommunista egyeduralomban is legföljebb a kis halakat lehetett kritizálni; aki nem elég kiadósan bólogatott az aktuális nagyfőnököknek és az általuk reprezentált irányvonalnak, az bajba keveredett). Ám ez nem volt Balogh Edgár kenyere! Sokan támadták, innen is, onnan is, ám ő - vitatható nézetei ellenére - mindvégig megmaradt embernek - sajnos, nem a megfelelő oldalon. Balogh Edgár Erdélyben született, de Pozsonyban nőtt föl, igazi pozsonyi lett belőle minden kötődésével, értékrendjével. Abban a rétegben mozgott, amelyben az apám is: a multikultúrájú értelmiségi polgárok között és kisebbségben. Nem lényegtelen élmény ez, hiszen a cserkészmozgalom, amelyből közéletisége indult, természetes értékeket képviselt s közvetített, s különösen a kisebbségbe szorult helyzetben kiváló táptalaja volt annak, hogy a fiatalok önmagukhoz, s nemzeti kultúrájukhoz találjanak, hiszen akkor már más hatások is érték őket, s a modem korban az asszimiláció veszélye sokkal kézenfekvőbb volt, sokkal eredményesebb is lett. Akik ezt ugyanis realizálni igyekeztek, már hasonlíthatatlanul nagyobb lehetőségekkel, gazdagabb és hatékonyabb eszközökkel rendelkeztek, a XX. század lényegesen ,jobb” közeget teremtett ennek. Amikor aztán a II. világháború után hosszú idő elteltével lassan ismét utazni lehetett (a testvéri szocialista országokba! - ez ma már abszurdul hangzik, de ne felejtsük el, ez is a szocializmus „sikeres” építésének e- gyik kelléke volt), s Balogh Edgár is utazhatott és Csehszlovákiába (Pozsonyba) jöhetett a hatvanas évek elején, akkor hozzánk is eljött, hogy meglátogassa apámat, ifjúkori barátját, s fölelevenítse a régmúlt dolgait. Jól emlékszem, apám akkor mo
