Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Aich Péter Szent István elég sok újdonságot vezetett be. El is mondja, hogy „a legnagyobb királyi ékesség ... a királyelődök után járni” (ami persze saját újításainak megőrzését sugallja). A többes szám itt nem annyira a királyi fenséget jelzi (s mivel István volt az első magyar király, több királyelődről nem is lehet szó), sokkal inkább az európai példákra utalhat. Aztán azért eszébe jut, hogy ő is amolyan kisebb forradalmat vitt végbe a kereszténység államvallássá emelésével, s hogy ez inkább újdonság, nem pedig ősiség, régi hagyomány, s a királyok utánzását így módosítja: „apád ren- deletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt”. Magyarán: azt ajánlja utódjának, tartsa meg a kereszténységet, gyarapítsa az egyházat, ez a túlélés záloga, ezt tanulta ő is az apjától. Géza fejedelem némileg háttérbe szorul fia országépítő tettei árnyékában, holott ő volt az, aki fölismerte a kereszténység átvételének fontosságát népe jövőjének szempontjából. Nehéz eldönteni, vajon evolúció volt-e ez, vagy amolyan lépcsőzetes forradalom, tény viszont, hogy nem ment simán, s hogy valóban sok bölcsesség, türelem kellett hozzá. István még nem tudhatta, hogy a forradalmak előbb-utóbb megbuknak (ezt csak jóval később tapasztalhattuk), s hogy az evolúció a változások járható útja, viszont jó érzékkel intett türelemre, állhatatosságra. Mélyen hívő ember volt, aki komolyan vette a tízparancsolatot (az ötödiket kivéve, node azt abban az időben inkább úgy érthették, hogy ne ölj fölöslegesen, mert hát a térités, a keresztény egyház pozícióinak kivívása, valamint a trónért/hatalomért dúló testvérharc tényleg tüzzel-vassal történt), s annak értelmében, szellemében diktálta (sugallta? elvárta?) az intelmeket. „Légy kegyes”, inti fiát, „mindenkihez, aki hozzád járul”, és sorolja a további erényeket, amelyek egy igaz férfiútól szerinte elvárhatók: alázat mellett a mértékletesség, szelídség, becsületesség az, hogy igazságos legyen, és persze a szemérmetesség erényét is megemlíti („hogy elkerüld a bujaság minden bűzét”), mivel, mint tudjuk, a kereszténységnek mindig sok baja volt a testiséggel, bár a hatodik parancsolat az, amelyet a legkevésbé vettek/vesznek komolyan. Van azonban Szent Istvánnak egy sajátos intelme, amely eléggé egyedülálló. Persze, ez is keresztény fogantatású, hiszen „minden ember azonos állapotban születik” (IV. fejezet), vagyis - inkább őskeresztényi fölfogás szerint - mindenki egyenlő (Isten előtt mindenképpen), ám az intelem inkább politikai jellegű és - sajnálatos módon - egyre aktuálisabb. A kegyességről szólva megjegyzi ugyanis, hogy „még a külföldiekhez is" kegyesnek kell lenni. S mondja ezt a X. fejezetben, miután a VI. fejezetben már külön szólt erről, „a vendégek befogadásáról és gyámolí- tásáról”. Ezek ugyanis azért fontosak és hasznosak, mert amit hoznak, „az országot díszíti”, s mert „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”. S ez így igaz, azóta már több szempontból is tudjuk, milyen veszélyeket, károkat hordoz magában a beltenyészet, s milyen hozadék hordozója lehet a külső ösztönzés. István korában ez még nem azt jelentette, amit manapság, hiszen idegeneket a magyarok már azelőtt is befogadtak, akkor pedig a bajorok befogadása elsősorban István politikájának és hatalmának megszilárdítását szolgálta a lázadó pogányok és család
