Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Intelmek és tanulságok az uralkodó alattvalóinak példát mutasson viselkedésével, tetteivel, mivel „a hit tettek híján meghal”. Időtlen ez a megállapitás. Hinni persze őrültségekben is lehet (sokan meg is teszik, láthatjuk), de a katolikus vallás sem 1000 évvel ezelőtt, sem ma nem annak bizonyul, nem is átmeneti divathóbortnak. István azt is tudja, hogy a hit (és egyúttal a királyi hatalom) legfőbb és természeténél fogva legmegbízhatóbb őrzője, támogatója az egyház. Azért utasítja Imrét, hogy „szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék”. E gyarapodást érthetjük szellemi szinten is, úgy is értették, ám gyarló az ember és anyagias, nem árt a tekintélynek anyagi alapot is adni, no meg persze hivatalt. „Ők legyenek fő embereid”, ajánlja Imre herceg figyelmébe, mert „ha jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned. ” Ezzel István meg is alapozza királysága gazdasági és ideológiai irányvonalát. Mai szemmel azonban megint az látszik fontosabbnak, amit etikai szinten követel. Világi főemberei kapcsán ugyanis ez is szóba kerül (a főpapokkal kapcsolatban jellemzően ilyen föl sem merül). Mindenekelőtt alázatot vár el - de nem megalázkodást. Mert csakis az alázat az, ami fölemel - ellentétben a gőggel és haraggal. Ez az elvárás kétségtelenül keresztényi alapokon nyugszik, bár persze nem a kereszténység találta ki ezt a viselkedésmódot, csak éppen ezt hangsúlyozta. István pedig tudja: a vezető embernek (bármilyen szinten) szolgálat a dolga, s ezt csakis akkor lehet megfelelően elvégezni, ha kellő alázattal teszi. Természetesen más is kell hozzá: igazságosság és türelem. Ez arról szól, hogy bármit akarok elérni, azt elő kell késziteni, s óvatos megfontolással megvalósítani, nem pedig hebehurgya önelégültséggel saját véleményemet megdönthetetlen igazsággá nyilvánítani. Ugyanis „a türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak”. A politikában ez sem újdonság, mégsem mindennapi gyakorlat a tekintélyuralmi feudalizmusban és kereszténységben sem, sőt a mai, magát demokratának nevező világban sem, éppen ezért csodálatos éleslátás ez, máig érvényes megfontolt bölcsességet tartalmaz. Ehhez tartozik az okos tanács elfogadásának a képessége. A törzsi rend húzódik a háttérben, amikor ezt tanácsolja István. Mindent az öregek tanácsával kell egyeztetni - még akkor is, ha a fiatalok életrevaló tanáccsal jönnek, „hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd”. Ez már a hagyományról szól, a hagyomány betartásáról, megőrzéséről, úgy is mondhatnánk, hogy a kontinuitásról- bár ezzel maga István tett kivételt, amikor azt ajánlotta, hogy az egyháziak legyenek a főemberek. De azért nem lényegtelen dolog ez, s nem is újdonság: a fiatalság (minden formájában) a nyugtalan, a változásra inkább kész elem, míg az idősebbek a régi bevett szokásokhoz ragaszkodnak. Mindig is úgy volt, hogy a kettő gyakran ütközik, s az bölcs, aki a kettő között megtalálja a megfelelő kompromisszumot. Ezért a tanács, miszerint „a jiak kövessék az elődöket" (a VIII. fejezet cime) nem is annyira a fejlődés/változás tagadása, nem valami megkövesedett világ elvárása, sokkal inkább a gyökerek megőrzésére utal. Amolyan kompromisszum ez, elvégre
