Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - Aich Péter: Intelmek és tanulságok
Intelmek és tanulságok testiséget emelte ki, a véznának talált csecsemőket, tehát olyanokat, amelyekről úgy vélték, nem lesznek jó katonák, elpusztitották. Ám ez ott nem minősült emberölésnek, hanem önvédelemnek. A test ápolását Athénben sem hanyagolták el, ám a kalokagathia szellemében a lélekkel való egyensúlyban és harmóniában. Ez a fölfogás volt Európa történetében az emberi méltósághoz a legméltóbb, sajnos megfeledkeztünk erről egy kissé. A lényeges fordulatot e téren nem is a barbárok betörése, s ennek következtében a Római Birodalom összeomlása jelentette, hanem - talán kissé meglepően - az új világvallás: a kereszténység. A szellemre való összpontosítás any-nyira befolyásolta a szemléletet, hogy a testiség szinte bűn lett - a kereszténység vélt vagy valós ellenségei elleni harcot kivéve (lásd például a keresztes hadjáratokat, és más, vallási köntösbe öltöztetett szent háborúnak nevezett erőszakosságokat - ez utóbbi sajnos nem kizárólag a kereszténységre vonatkozik). A nevelés, persze folytatódott a kereszténység fölvétele után is, sőt attól függetlenül, hiszen a nevelés célja elsősorban a rászoktatás, az életre való fölkészítés, az életképesség elsajátítása; ez elementáris életösztön, nem a vallás függvénye. A fiatal emberpalánta elsajátítja a higiénia, a táplálkozás, az öltözködés, viselkedés stb. szükséges lehetőségeit, módját s minden csinját-bínját, s egyúttal eszmei beállítottságot is kap, mihez hogyan viszonyuljon, nem is annyira azáltal, hogy mindezt elmondják, elmagyarázzák neki, hanem azáltal, hogy utánozza azt, amit másoknál lát, tapasztal. S ahogy mindezt kapja, úgy is adja majd tovább a következő nemzedéknek a szociális tanulás tehetetlensége következtében. Ez máig így van, mivel a gyermekkori beidegződések igen erősek és mélyek, nehéz azokon későbbi tanulmánnyal, tapasztalattal változtatni. Mégis elgondolkodunk azon, idősebb korunkra többnyire, hogy levonjuk a tanulságokat, s jobb belátásra bírjuk az utódokat. Bár elsősorban arról van szó, a gyermekek tartsák be azt, amit mi is betartottunk, egyre gyorsuló időnkben már azzal is számolni kell, ami életünkben megváltozott, s amihez alkalmazkodni kell. Az ilyen intelmek általában szóban történnek, jobbára utasítás, észrevétel formájában, bár az idősebbek attól sem riadnak vissza, hogy „oktatás” formájában hozzák a fiatalok tudtára nézeteiket, követeléseiket, ami általában eléggé hatástalan, mivel nincs fiatal, aki szeretné, ha „nevelik”. A példa, amit követni/utánozni lehet (és akaratlanul bár, s elkésve gyakran, de utánoznak is), mégis a legjobb nevelési mód. Az intelmeknek, tanulságoknak valamivel elfogadhatóbb (s ezáltal talán hatékonyabb) formája amolyan írásba foglalt (végrendeletszerű) üzenet. (Bár azért hadd jegyezzem meg, hogy amit hatéves korig, majd felnőtté válásig nem verünk a gyerek fejébe, az eléggé hatástalan marad.) A magyar irodalomban nem egyedülálló az ilyen Írásba foglalt üzenet. írásbeliségünk voltaképpen ezzel indul: Szent István királyunk Intelmeivel Imre herceghez. Szent István Intelmeit nagy valószínűséggel nem maga a király írta, hanem az ő megbízásából (útmutatásai alapján?) egyházi személy (amit az is valószínűsít, hogy abban az időben más aligha volt írástudó). Az Intelmek több fejezetre oszlik.
