Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2008 - Szarka László: „...történelem és történelmi identitás nélkül nincs nemzet” (Vadkerty Katalin műveiről, munkásságáról)
Posonium Irodalmi és Művészeti Díj 2008 szerzőjeként részese volt több csehszlovákiai történeti összefoglaló munkának. A mai dél-szlovákiai mezőgazdaság és élelmiszeripar egyik nagyhatású sikerágazatának, a cukoriparnak a történetét feltáró könyve harmincöt évvel keletkezése után is a kérdés megkerülhetetlen alapművének számít. Vadkerty Katalin majdnem mesébe illő fordulattal, az akadémiai intézetben eltöltött évtizedek után teljesen új és önálló kutatásra adta a fejét. A Gyurgyík László által akkor alapított Mercurius Csoport tagjaként, majd elnökeként a kritikai történetírás eszközeivel, elsődleges levéltári források alapján, tizenöt év alatt feltárta a szlovákiai magyarság közösségi identitása szempontjából máig meghatározó 1945-1948 közötti évek négy kulcskérdését. A csehországi deportálások máig traumatizáló közösségi élményét, a reszlovakizáció nem kevésbé drámai kényszerhelyzetét, a belső telepítések és a lakosságcsere etnikai térfoglaló hadműveleteit addig jórészt ismeretlen és publikálatlan források alapján írta le. Janics Kálmán tájainkon közel másfél évtizedig tiltott könyve - a A hontalanság évei (1979) - főleg a korabeli sajtó alapján készült. Vadkerty Katalin élve a levéltári kutatás lehetőségeivel, módszeresen feltárta a szlovákiai, csehországi levéltáraknak a reszlo- vakizációra, a deportálásokra, belső telepítésekre és a lakosságcserére vonatkozó anyagait. A kutatómunka három gazdagon dokumentált szakmonográfiát, majd a Kalligram Kiadó odaadó gondozásában magyarul és szlovákul egyaránt megjelentetett nagymonográfiát eredményezett. A szlovákiai magyarság közösséggé válásában meghatározó szerepet játszott időszak kritikai történeti elemzése, bemutatása valószínűleg egész generációk történeti és nemzeti tudatának alakításában játszik majd szerepet. Merthogy a nemzetek mibenlétéről folyó régi definíciós viták vonatkozásában egy dologban mintha közös nevezőre találtak volna a vitatkozók. Kulturális és történelmi közösségtudat nélkül nehezen lehet bármilyen egynyelvű, egyvallású népet nemzetté forrasztani. Azok a kisebb-nagyobb lélekszámú csoportok, amelyeknek tagjai nem élik át, nem tudatosítják a többiekkel való kulturális és történeti közelséget, azonosságot, ha történelmüket más, eltérő, ellentétes tapasztalatok, történetek alapozzák meg, s történelemtudatukat ezek a megosztó élmények határozzák meg, azok a csoportok esetleges, könnyen széthulló alkalmi vagy kényszerközösségek maradnak csupán. A történelem - mint közösségformáló tényező - a nyelv és kultúra mellett akár másodlagosnak is tűnhet, hiszen a történelmi tapasztalatok, történelmi tradíciók és a jó esetben közösségi emlékezetté összeálló történeti emlékek jóval esetlegesebbnek látszanak. Az emlékiratírók és visszaemlékezők, a krónikások és történészek keze nyomát jobban felismerni, mint a mondák, népdalok metafóriáiba kódolt közösségi élményt. S mégis: történelem, feltárt, megírt, tanítható és tanulható történelem, történelmi identitás nélkül nincs nemzet. Mert a múlt megtörtént eseményeinek, az előttünk járók gondolatainak és döntéseinek, a nagy és a kis történelemnek a folyama
