Irodalmi Szemle, 2008

2008/7 - JUBILÁNSOK - Tőzsér Árpád: Egy műfordító-szerkesztő jubileuma (F. Kováts Piroska születésnapjára)

JUBILÁNSOK

nak nem kellett szótár, nem kellett enciklopédia, ő maga volt a Nagy Larousse és az Ottűv slovník együttvéve.

Aztán 1950-ban befejeztük a főiskolát, s Piroskából mint példás tanulóból példás tanár lett (s mibelőlünk, a kevésbé példás diákokból, szerkesztők, költők, s egyéb töltőtoll-koptatók), hosszú időre eltűntünk egymás látóköréből, de 1976-ban, a Madách Könyvkiadóban megint összesodort bennünket a sors: hosszú-hosszú ideig együtt szerkesztettük a magyarra fordított szlovák irodalmat, s ha korábban, a főiskola padjaiban a csinos kollegina elméleti tudását csodálhattam, most a gyakorló nyelvész-stilisztát és irodalmárt is megismerhettem. S mindjárt le kell szögeznem: Kováts Piroska szerkesztőként, azaz filológus-nyelvész-stilisztaként sem a középszer hadát szaporította. Ha egy kézirat az ő kezébe került, a szerző nyugodtan alha- tott, ő az általa megszerkesztett műnek nemcsak a nyelvi perfektségét garantálta, hanem a tárgyi pontosságát s a filológiai feddhetetlenségét is.

Erről akkor győződtem meg, hogy úgy mondjam: testközelből, mikor 1980- ban Vladimír Mináč történelmi esszéit (Súvislosti-Összefüggések) fordítottam, s a szerkesztőm, természetesen, ki más lehetett volna, mint F. Kováts Piroska. Szerkesztői pedánsságának köszönhetően, állítom, a Minác-könyv magyar változata pontosabb adatkezelésü, a csatolt kitűnő név- és tárgymutatójánál fogva (amelyet szintén Piroska készített) könnyebben kezelhető, mint maga az eredeti.

S 1978-tól a szerkesztőnk műfordítóként is gyömölcsöztetni kezdte nyelvi készségeit és irodalmi műveltségét, s mindjárt nagy fába vágta a fejszéjét: lefordította a kilencedik századból származó, a két egykori görög-szláv hittérítő, Cirill és Metód életéről szóló ún. Pannóniai legendákat, s bár a forrásszövege természetesen nem az eredeti ószláv nyelv, hanem annak modern szlovák fordítása volt, a fordítás során nagyban hasznosíthatta az egykor, a főiskolán szerzett szlavisztikai ismereteit is.

S egyáltalán: a műfordító Kováts Piroskának a pályája első felében inkább a strukturalisták lehettek a példaképei (indulásunk idején ez a nyelvfilozófiai-iroda- lomelméleti iskola divatozott), valószínűleg Jakobsonnal együtt vallotta, hogy a műalkotás és a műfordítás poétikája inkább alkalmazott nyelvészet, mintsem szubjektív döntések sora, s a jó fordítás legfőb erénye a tartalmi pontosság, de a pályája második felében már a korábban a nyelvész által megfegyelmezett prózaíró nyelvi-képi fantáziája a domináns a műfordításaiban. A szintén tőle származó, 2002-ben megjelent, Dušan Šimko: Esterházy lakája c. szépprózai mű magyarítása mintha már azt a babitsi műfordítói ars poéticát tükrözné, hogy ,,mennél hívebbek maradunk a szöveghez formailag, annál több kilátásunk van arra, hogy tartalmilag is hívek maradhatunk, legaláb ahhoz, ami a tartalomban lényeg”.

S a két mü, a Pannóniai legendák és az Esterházy lakája magyarítása között mintegy tizenhárom szlovák és cseh mű fordítása jelenti a most jelentős jubileumához érkező F. Kováts Piroska műfordítói életművét. A szerkesztői életművet nem szokták mennyiségi mutatókkal minősíteni, de ha számosítani akarnánk az ünnepel