Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Hogya György: Meg nem írt esszé a magyar bujdosókról (esszé)
se életem egyhangúságát. Mert félő volt, hogy következetes magányomban már én magam sem értem meg önmagamat. Mindehhez hiányzott a „tudományos” képzettségem és — be kell vallanom — lelkem egészsége is. Hozzátartozik e gondolatsorhoz, hogy a történet elmondhatatlanságának gondolatát nagymértékben befolyásolta az az idioszinkrázia, amellyel a hagyományos szerkesztésű történetekkel szemben viseltetek... Porphyrius nevű heteronim (az i.u. 232-ben Rómában született Porphyriussal való név- azonosság pusztán a véletlen műve): Amikor HGY engem mintegy szükséges rosszként (aki követhetetlenül csatangol az ösztönök Szküllája és a vágyak Kharübdisze között), valamint heteronimként említ és kezel, nyilván nincs egészen pontosan tisztában azzal, hogy ez a megállapítás mit hordoz magában. Egyébként is jellemző HGY-re egyfajta bizonytalanság, amely nemcsak a jellemét, hanem írói munkáját, sőt mi több, eddigi „eredményeit” is híven tükrözi. író létére olyan filozófiai, erkölcsi elveket vall, amelyek eleve megkérdőjelezik avatottságát, hitelességét és rátermettségét. Olykor azonban pusztán felületessége vagy éppen alulinformáltsága juttatja kellemetlen helyzetbe. Mindezek mellett azonban a legnagyobb veszélyt épp a misztikum iránti vonzódása jelenti a számára, bármennyire is igyekszik ezt leplezni. (Miután — az olvasás által — te magad is részese vagy e folyamatnak, gondolj majd vissza ezekre a sorokra, ha Márk jóslatáról lesz szó, amelyet HGY oly lelkesen és kritikátlanul közvetít.) ÉN: A történet egyébként napjainkban kezdődik és lassan halad visszafelé az időben, egészen a II. világháború utáni időkig.... József gróf elgondolkozva állt tengerparti telke végében, és a kezében az aznap kapott terjedelmes borítékot szorongatta. Úgy állt ott, és úgy fülelt, mintha az ausztrál partokat nyaldosó hatalmas víztömeg tanácsot adhatna neki, s a háborgó, örvénylő hullámok sistergésében valamiféle felismeréshez juthatna. Helyettes államtitkárként való nyugdíjazását követően továbbra is az ausztrál hadügyminisztérium alkalmazásában maradt, s félállásban tanácsadóként segítette az időközben Ausztráliától függetlenedő Pápua Új-Guinea és a csendes-óceániai szigetek ügyeivel foglalkozó volt munkatársait. Ám most nem a szigetvilág foglalkoztatta. Magyarországra gondolt, ahonnan származott. A kezében szorongatott boríték tartalma a II. világháború utáni zaklatott éveket juttatta eszébe, mikor menekülnie kellett családi kastélyából s egy ideig Ausztriában végzett kemény, fizikai munkát. A buj- dosás, a menekülés kezdete volt az. A nincstelenségé, a tehetetlenségé, a kiszolgáltatottságé és a barátságé. Az írói vénával megáldott fiatalember azokban az években is fáradhatatlanul írta naplóját, kétségbeesésében saját lelke rezdüléseit jegyezgette, abból merített segítséget ahhoz, hogy erkölcsi tartása megmaradjon, s legyen ereje valamiképp biztonságba juttatni fiatalkorú öcsét. A naplójában — mint általában mindenki — bizalmas dolgait is megírta, s maga sem tudta miért, de később, mikor már komoly Hogya György
