Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Duba Gyula: A történelem szorításában Rácz Olivér életművéről (esszé)
A történelem szorításában korszak súlyához mérve is nagyregény. A háborús és az azt követő évek európai értelemben is tragikus korszak, magyarságunk életében pedig a csalódások és drámai változások ideje, a személyes és közösségi tragédiák kora. Irodalmunknak a kezdeteitől becsvágya, hogy elmondja és kibeszélje ezeket az éveket, s róluk vallomást tegyen. Hogy érzékeltesse, mi történt velünk a második világháború után, ábrázolja és elemezze a körülményeket, tisztázza az okokat, hogy kérdéseket tegyen fel és választ keressen rájuk olyan értelemben, mi lehet az igazság a jogtalanság apokalipszisében és mennyi benne a mi igazunk! De az is érdemes vívmánya Rácz regényének, hogy kisebbségi történelmünk kérdő- és felkiáltójeleit a zsidó holokauszt tragédiájával párhuzamban, mintegy annak dermesztő fényébe állítva veti fel. Nem hibátlan mü a Megtudtam, hogy élsz, de mind esztétikai, mind szociológiai-történelmi értelemben nagy teljesítmény. Közép-európai létkérdéseket fogalmaz meg s azokra művészi értelemben is magas szinten keresi a választ. Emellett figyelemre méltó, hogy első kiadását nem központi kiadó, hanem kerületi intézmény s szlovák nyelven is, adta ki! Első regényünk, amely sajátos történelmi gondjainkkal megszólítja a szlovák olvasót, úttörő mű! Legavatottabb kritikusai Fábry és Turczel voltak. Leginkább szerkezeti és a valósághűséget érintő kifogásaik vannak. Könnyűnek, szervetlennek ítélik meg a harmadik részt, az utolsó nagy fejezetet, és nem is ok nélkül: a regény harmadik, tavalyi kiadásából kimaradt! Ennek ellenére Fábry ítélete egyértelmű: megszületett a szlovákiai magyar regény! S hozzátehetjük: Hernádi Tivadar alakjában megszületett az első kettős alakban szereplő regényhősünk azáltal, hogy fizikai jelenléte mellett mintegy a szellemi alteregója is része a történéseknek. Mitegy megalapozódik általa a szlovákiai magyar irodalmi hős benső ellentmondásossága, kettőssége. Fábry az író stílusának és valóságlátásának is nagy figyelmet szentel, lírai realizmusnak nevezi! De Kassa hiteles jelenlétét is nagyra becsüli, mintegy a „város lelkének” állandó, jótékony libegését a háttérben, mely miliő érzelmileg árnyalja és finoman minősíti a történéseket. S felfigyel Krúdy hangulatainak a szerepére is, melyeknek Rácz Olivér valamilyen módon rokona, érdemes idézni, amit erről mond: „A Krúdy-mü a magyar tegnap-valóság e- gyik álomba buktatott lírai felérzése: elmerengve, ébredve dokumentál, ment és konzervál, őriz, tanúsít és példáz. Ez a romantika a panteizmus módján valamiféle panhumanizmust szolgál, paradox módon pánrealizmust. Holtak és élők, álom és valóság, állatok és füvek, fák és virágok, ételek, italok, az egész természet az embert erősíti: neki, vele és érte beszél. Rácz-Hemádi se tesz mást. Ősszel számba veszi a várost, mert ki vigyázzon a dolgokra, ha nem ő? Tegnap a Kálvárián voltunk, ahol három gesztenyefa zárja el az utat. Ő ismeri ezeket a fákat, és gyakran meglátogatja őket. Híreket visz nekik a városról. ...Ha ő nem lenne, talán már elpusztultak volna...” Majd tovább: „Hernádi néha szinte angyalként lebeg az egész földi apokalipszis felett. Ez a lebegés már-már könnyítésre csábítja az írót, de az is lehet, hogy Hernádi az író könnyű kezének az adekvációja... úgy válik minden konvenciótól mentes reálszimbólummá: a valóság irodalommá vált adekcációjává, a szlová
