Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Duba Gyula: A történelem szorításában Rácz Olivér életművéről (esszé)
A történelem szorításában mert új nézőpontokat és hiteles esztétikai értékrendet képviselnek. Elméletileg megalapozottak, nyelvileg meggyőzők és bíráló hangjuk kivédhetetlen, fölényük kulturált hangvételükben rejlik. Érdemes erről bővebben is szólni! Az ötvenes évek kritikai szintjét Fábry Zoltán dominanciája jelentette, az ő hangja mintegy megfellebbezhetetlen, orákulmszerü. Tanítványaként Turczel Lajos jelentkezik, aki egy évvel idősebb Rácz Olivérnél. Mindkettőjüket jellemzi, hogy a háborúk közötti évek magyar kultúrájának és irodalmának klasszikus értékrendjét személyes élményükként birtokolják. így mintegy az irodalomtudat folytonosságának a letéteményesei lehetnek. Azonban míg Turczel együtt fejlődik irodalmunkkal, Rácz Olivér kész egyéniségként szemléli és bírálja a bontakozó írásbeliséget. Turczel is hivatkozik rá értékeléseiben, elismerően, mintegy bizonyítékul vagy rokon gondolatként idézve írónk kritikai észrevételeit. Mindkettőjük érdeme, hogy egyre szakszerűbb és józanabb lesz az esztétikai gondolkodás. A kezdő fiatalok ösztönös, inkább szenvedélytől fütött, mint írói igazlátástól áthatott valóságszemléletébe hiteles rendezőelveket visznek. Olyan történelmi helyzetben, amikor a fiatal nemzedék nem birtokolhatta azt a műveltségi szintet és intellektuális teljességet, amelyet néhány idősebb írószerkesztő - Sas Andor, Tóth Tibor, Egri Viktor, Bátky László - klasszikus középiskolai, netán egyetemi végzettsége folytán a magáénak mondhatott. A müveit esztéta tehát már jelen van irodalmi közéletünkben, de a költő még várat magára. A Hétben és az Új Szóban 1957 januárjától jelennek meg versei. Már a címük is felfigyeltető: Valaki járt az ablakunk alatt, Scherzo, As-moll legenda, Párás vonatablakokra ujjad hegyével írod, Szénnel, ecsettel, temperával, Újkori óda Janus Pannoniushoz. Olyat ígérnek versei, ami még nincs, erős kulturális fogékonyságot, művészi érzékenységet, történelmi reminiszcenciákat, klasszicista irodalmi szemléletet. Fábry Zoltán birtokolt ilyen értelmiségi tudásalapokat, a fiatalabbak - Bábi Tibor, Ozsvald Árpád, Veres János - csak később, fokozatosan, szinte egész életükben tanulva sajátították el. Aztán 1958-ban általános figyelmet keltve megjelentek a Kassai dalok. A figyelem nem hangos, sem görögtüzesen sziporkázó, ilyennek az ideológiai közhangulat sem kedvezett volna! Visszafogottabb, ám annál mélyebb értelmű, s annak szólt, hogy új érzésteli vershang jelentkezett, amely a történelmileg megalapozott, mély érzésekkel és hűséggel formált patriotizmust jeleníti meg! S emellett a lírai formakultúrának a Nyugatban kikristályosodott minőségét tükrözi. A verskötet - ideológiai - fogadtatását az akkor induló Irodalmi Szemlében Sas Andor bírálata érzékelteti. Sas maga is tanárember, történész, a két háború közötti kultúrvilág, sőt a Monarchia szellemi életének neveltje, nagyra értékeli a költő formamüvészetét, de számon kéri jövőlátásának optimizmusát. A kor alapvető esztétikai követelménye a derűs jövőkép! A bíráló megérti a költő nosztalgikus patriotizmusát, ám hiányolja az eszmei okfejtéseket és politikai képeinek történeti tisztaságát. Érzi, hogy Rácz már ekkor is önmagát írja, s kritikusa ideológiai tisztázást kér számon rajta. Néhány gondolatát érdemes idézni, annál is inkább, mert - bár más értelemben! - a költő későbbi korszakaira is jellemzők. „Meg kell
